Február 23-án a Zeneakadémia Nagyterméből, február 25-én pedig a Kodály központból jelentkezik élő közvetítéssel a Pannon Filharmonikusok.

A két hangversenyt Benjamin Schmid hegedűművész személye köti össze, akit korunk egyik legsokoldalúbb, egy mérvadó könyv szerzője szerint pedig a 20. század legnagyobb hegedűművészei között tartunk számon. A pécsi zenekar nem először dolgozik együtt vele, az Oehms Classics és a Gramola kiadásában 2017-ben és 2018-ban két nagy sikerű CD-t jelentettek meg, ez alkalmakkor is Bogányi Tibor vezényelt – ahogyan a mostani koncerteken is.

Ajánlatos mindkét hangversenyt meghallgatni, az elsőt ingyenesen, a másikra pedig érdemes jegyet vásárolni! Egyrészt azért, hogy egy teljesebb benyomást kaphassunk az örökérvényű alkotók munkásságából, valamint azért, mert mindkét műsor zenei anyagát a vidám optimizmus és életerő hatja át.

„Minél rövidebb, annál jobb – hogy a nézők ki ne hűljenek a tapsolásra” – fogalmazott egy levelében Mozart kissé szarkasztikusan. A zene ekkor már nem csak a templomok, főúri birtokok sajátja, hiszen megszületett saját igényeivel egy új közönség, a polgárság. Nemigen lehet a korszak művészetét, így zeneirodalmát anélkül szemlélni, hogy tisztában ne legyünk azzal, hogy ez az időszak a felvilágosodás és polgári forradalom korszaka. Ekkor már megnőtt az igény az érthetőséget, az egyszerűséget és természetességet sugalló kifejezési módokra, az áttekinthetőségre és rendezettségre, vagyis a lényegre törő gondolatokra és azok kifejezésére a művészetben is.

Bécs városa, mint a klasszikus zene nagy mestereinek munkásságát őrző színtér és a kor meghatározó stílusa, tehát a bécsi klasszika, összefonódott. A Bécsben élő szerzők, elsősorban Haydn, Mozart és Beethoven máig tökéletes műveket alkottak, zenéjük teljes harmóniában van mondanivalójukkal. A zenei korszak elnevezése a fent említett három, élete meghatározó részét Bécsben töltő zeneszerző örökérvényű életművével fonódik össze. Értelemszerűen természetesen Bécsen kívül is működtek Európa nagyvárosaiban meghatározó, saját iskolával rendelkező zene műhelyek.

A Pannon Filharmonikusok Bécsi klasszikus és jazz – Benjamin Schmiddel című hangversenyén Mozart D-dúr hegedűversenyét bátor fordulattal jazz követi! Friedrich Gulda és Selim Giray Versenymű gordonkára és fúvós zenekarra (hegedűszólós változat) című alkotásában szintén Schmid pazar játékát követhetjük, valamint azt a zsenialitást, ahogyan a zenei stílusok mindegyikében magabiztosan van jelen.

A mű eredetileg gordonkaverseny, a 20. századi zongorista Gulda jazz és könnyűzene inspirálta szerzeménye, amelynek kíséretét nem szimfonikus, hanem fúvószenekar adja, ütőkkel kiegészítve. A vidám hangulatú mű ugyanakkor félreérthetetlenül eleget tesz a klasszikus zene formai, tartalmi, érzelmi, hangszeres és technikai követelményeinek is.

Hogy miért hirdeti úgy a zenekar a programot, hogy vidámság, optimizmus, humor és életerő várja a közönséget? A műsorban elhangzó művek, még az est utolsó darabja is, az amúgy komornak tartott Brahms életmű második, talán legoptimistább szimfóniája is ezt sugározza. Most az életerős, teljes alkotóerejével dolgozó Brahmsszal találkozunk, akit ezúttal a jókedv inspirál. Valamint bécsi, mert mindhárom szerző élete nagy részében Bécsben alkotott, Benjamin Schmid Bécsben született (ő jelenleg Salzburgban él feleségével, Ariane Haering zongoraművésznővel és négy gyermekükkel.)

A hangversenypár másik előadását Brahms duplán – Benjamin Schmiddel címmel február 25-én közvetítik a Kodály Központból élőben 20.00 órai kezdettel. Johannes Brahms D-dúr hegedűversenye, illetve IV. (e-moll) szimfóniája hangzik el. Ha Brahms estről van szó, a közönség általában felvértezi magát valami súlyos, nehezen emészthető műsorra, ezen az estén azonban két olyan alkotás hallható, amely nem nélkülözi Brahms mindig aktuális komoly mondanivalóit, nagy gonddal kitervelt megoldásait, ugyanakkor mégis az optimizmus és az életerő hatja át ezeket a zenéket. Mindkét esten Bogányi Tibor vezető karmester dirigál.

A közönség a február 23-i élő közvetítést díjmentesen tekintheti meg, a február 25-i előadásra kell csak jegyet váltani, azonban több kategóriából választhat. A normál jegy ára, amennyiben egyedül nézi valaki a közvetítést, 2.990 Ft, a támogatói jegy (abban az esetben, ha egyedül nézi a műsort és támogatni kívánja a Pannon Filharmonikusokat) 4.990 Ft, amennyiben többen nézik a közvetítést, választhatnak 5.990 Ft-os jegyet is. Maga a közvetítés és a jegyértékesítési oldal a zenekar honlapjáról, a pfz.hu oldalról elérhető.

Forrás: Pannon Filharmonikusok