Országos turnéra indult a Magyarország 365 fotópályázat zsűrije, szakmai konzultációkon válaszolnak a pályázók kérdéseire - nyilatkozta az MTI-nek Kaiser Ottó fotográfus, a zsűri elnöke pénteken.

A találkozókon az érdeklődők feltehetik a beadandó pályaművekkel kapcsolatos kérdéseiket.  

A zsűri munkájában elismert szakemberek vesznek részt: Kaiser Ottó fotográfus, a zsűri elnöke, Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus, Daróczi Csaba fotográfus, a 2019-es pályázat kategóriagyőztese, Földházi Árpád fotóriporter és Tassy Márk, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója.  

Kaiser Ottó elmondta, hogy a következő konzultációk október 12-én 17 órakor Debrecenben a Debreceni Egyetemen (Egyetem tér 1.), október 13-án 17 órakor Szegeden a Szent-Györgyi Albert AGORA-ban (Kálvária sugárút 23.), október 14-én 17 órakor Pécsen a Civil Közösségek Házában (Szent István tér 17.), és október 16-án 16:30-kor Budapesten a Bálnában (Fővám tér 11-12.) lesznek, amelyekre a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet regisztrálni.  

A zsűri elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy pályaműveket október 18-án éjfélig várják. A képeket a fotópályázat hivatalos honlapjára lehet feltölteni három kategóriában: természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek.

Forrás: MTI