Amerikai és szerb kutatók a közelmúltban egy olyan felfedezésről számoltak be, ami alapvetően alakíthatja majd át naprendszerünk feltérképezésével és bejárásával kapcsolatos terveinket.

Rájöttek ugyanis, hogy a Naprendszert egy amolyan "kozmikus autópálya-hálózat" szövi át, aminek révén az eddig gondoltnál sokkal gyorsabban utazhatunk egyes pontjai között.

A szóban forgó hálózat esetében valójában a bolygók gravitációs tere által kialakított tértorzulások hálózatáról van szó. Bár ezt alapvetően kaotikusnak gondolták eddig a csillagászok, az említett kutatók gyakorlati megfigyeléseken alapuló számítógépes modelljük segítségével kimutatták, hogy valójában nagyon is szabályos, a bolygók gravitációs terei között átvezető hídszerű mintázatok is felismerhetők benne.

Ha egy, a Naprendszerben utazó test rátéved - vagy ránavigál - ezen ívek valamelyikére, hirtelen felgyorsul az ív végpontjának irányába. Ennek köszönhetően mindössze évtizedek alatt megtehet olyan utakat a Naprendszeren belül, amik bejárására egyébként évek százezreire vagy akár millióira lett volna szüksége.

A kozmikus autópályák a kutatók szerint magyarázattal szolgálnak azokra a korábban már többször megfigyelt furcsa jelenségekre is, amikor is egy, addig látszólag viszonylag stabil pályán az egyik nagyobb planéta körül keringő objektum egyszer csak kitör, és hirtelen és nagy sebességgel megindul a Naprendszer pereme felé. Szerintük ilyenkor az történik, hogy az adott test rátéved az egyik ilyen égi "gyorsforgalmi útra", és azon kezd el utazni, sokkal gyorsabban, mint egyébként tenné.

A tudósok szerint ugyanakkor a szóban forgó autópályákat mi is kihasználhatjuk majd arra, hogy gyorsabban utazzunk a Naprendszeren belül űrhajóinkkal, illetve űrszondáinkkal. Bár utóbbiak felgyorsítására már eddig is használták a nagyobb bolygók gravitációs mezejét az ún. parittyamanőverekben, az új felfedezés révén az eddigieknél nagyobb és sűrűbb gyorsításokat lehet majd elérni, potenciálisan drasztikusan lerövidítve az utakat naprendszerünk egyes régiói között.

Forrás: pcforum.hu / phys.org