Rendhagyó, online gálaműsorral köszönti a tánc világnapját a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház csütörtökön.

Az előadás 20 óra 30 perckor látható a Nemzeti Táncszínház honlapján, a tancszinhaz.hu oldalon - közölte a Magyar Táncművészek Szövetsége szerdán az MTI-vel.  

Szalay Tamás, a szövetség ügyvezető titkára elmondta: a vírushelyzet miatt idén sem lehet élő gálaestet tartani a táncművészek és a táncművészet ünneplésére. A gálaműsort hagyományosan az előző évben díjazott művészek produkcióiból állítják össze. Az idén a 2019-ben díjazott művészek produkciói láthatók a műsorban, amelyben bemutatják 2020-ban díjazott művészeket, alkotókat is, akik a vírushelyzet miatti zárlat feloldását követően vehetik át az elismeréseket.  

Mint mondta, a Magyar Táncművészek Szövetsége az idén nem adja ki szakmai díjait, mert a pandémia miatt nagyon sok táncegyüttes nem tudta élőben bemutatni új előadásait.  

A világnapi gálaműsorban a Budapest Táncszínház, a Duna Művészegyüttes, a GG Tánc Eger, a Győri Balett, Jurák Bettina, a Magyar Állami Népi Együttes, valamint a Magyar Nemzeti Balett - Lee Yourim, Melnik Tatiana és Balázsi Gergő Ármin szerepel. Látható továbbá a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Miskolci Balett, a Pécsi Balett, Pirók Zsófia és a Szegedi Kortárs Balett produkciója is. A gálaest műsorvezetője Herczku Ágnes.  

A tánc világnapja alkalmából több együttes készül programmal. Az L1 Egyesület az idő múlására hívja fel a figyelmet a világnap alkalmából ingyenesen elérhető online programjával, amelynek alkalmával korábbi fesztiválján rögzített előadásokat oszt meg a közönséggel. A Góbi Rita Társulat tréningre és beszélgetésre várja az érdeklődőket, valamint egy táncfilmet is bemutat a világnapon.  

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) online programjaként tárlatvezetés látható Szakály Györggyel a Róna Viktort bemutató kiállításban.  

A világnap alkalmából közös videón mutatja be a táncművészet iránti tiszteletét nyolc vidéki balettegyüttes. Az Együtt, egymásért című videókollázsban, amely a Győri Balett Facebook-oldalán érhető el, a társulatok tagjai megmutatják mindazt, ami őket egyedivé teszi, amit a táncról gondolnak. Mindannyian elveszítették a lehetőséget a közönséggel való személyes találkozásra, a színpadról az online térbe szorultak. A közös videó célja, hogy egymás mellett állva hívják fel a figyelmet közös szenvedélyükre, művészetükre, a táncra.  

A tánc világnapját a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezésére 1982-ben ünnepelték először a táncművészetet megújító francia Jean-Georges Noverre (1727-1810) születésnapján. E napon szerte a világon a táncelőadások mellett a táncművészet művelőinek megbecsülésére is rá irányítják a figyelmet. Az elhúzódó koronavírus-járvány miatt a táncművészek túlnyomó többsége Magyarországon is nehéz helyzetbe került.  

A világnapra a magyarországi üzenetet Frenák Pál táncművész, koreográfus fogalmazta meg. "Rendkívüli évet és egyúttal nem kevés megpróbáltatást tudhatunk a hátunk mögött, az ilyen időszakok pedig reflekcióra sarkallnak" - írja.  

Mint kiemeli, a lelki feltöltődés most fontosabb, mint valaha, a mozgásművészet pedig éppen ezt a kapaszkodót adhatja a kezünkbe. Mint írja, meggyőződése, hogy a legnehezebb helyzetekből, így a mostaniból is, van kiút, feltéve ha van bátorságunk feltenni a leglényegesebb kérdéseket és igazán őszintének lenni magunkkal. "Számomra a mély belső indíttatásból történő alkotás, a mozgásművészet, a tánc pontosan ezt jelenti" - fogalmaz az alkotó.  

Az idén a tánc világnapjára Friedemann Vogel táncművész fogalmazta meg a nemzetközi üzenetet, amelyet az ITI Magyar Központja juttatott el az MTI-hez. Mint írja, minden a mozgással kezdődik, amely mindannyiunknál ösztönös, a tánc pedig kommunikációhoz finomodott mozgás. Bármennyire is fontos és lenyűgöző a hibátlan technika, végső soron az a lényeg, amit a táncművész a mozgásban kifejez.  

"Táncosként folyamatosan mozgunk, és felejthetetlen pillanatok megalkotására törekszünk. (...) Ezért, amikor egyszer csak nem léphetünk fel, a színházakat bezárják és a fesztiválokat lemondják, a mi világunk megtorpan" - írja.  

Mint kiemeli, a közelmúlt történelmében a táncközösségnek még soha nem volt ilyen közös kihívása abból a szempontból, hogy motivált maradjon, hogy megtalálja a létjogosultságát.  

"Mégis, amikor valami értékeset elvettek tőlünk, pontosan akkor értékeljük azt, hogy valóban mennyire fontos az, amit csinálunk, és mit jelent a tánc a társadalom egészének" - írja.  

"Úgy gondolom, hogy a fizikai és pszichológiai agilitás egyedülálló kombinációja segít minket a küzdelemben, hogy újra feltaláljuk magunkat, hogy folytassuk a táncot és inspiráljuk a világot" - zárja szavait a művész.

Forrás: MTI