http://komlomedia.hu/magyar-futar/13-iq100/14494-a-sejtszamlalas-segithet-a-rak-terjedesenek-megerteseben#sigProId41adba5bfe
Az MIT mérnökei kidolgoztak egy eljárást, amellyel nyomon követhetők a véráramba került tumorsejtek, így új módon válhat lehetségessé az áttétek kialakulásának tanulmányozása.
Amikor egy tumor növekedni kezd egy szervben, nem minden sejtje marad ott, hanem egyesek ezek közül bekerülhetnek a véráramba is, és másutt megtelepedve áttéteket, metasztázisokat okozhatnak. Az MIT mérnökeinek új módszere elsőként nyújt lehetőséget arra, hogy ezen cirkuláló tumorsejtek (CTC-k) képződését nyomon lehessen követni egerekben. A megoldás révén az is kiderül, hogy a CTC-k mennyi ideig maradnak a véráramban, ami információkkal segítheti a kutatókat annak felmérésében, hogy a különböző tumortípusok hogyan terjednek a testben.
Scott Manalis és társai hasnyálmirigytumorok és két különböző tüdőrák CTC-it tanulmányozták a kutatás során. A cirkuláló tumorsejtek egyébként rendkívül ritkák, egy milliliter vérben általában 1–10 darab ilyen sejt van jelen, sok-sok egészséges sejt társaságában. Az utóbbi években több kutatócsoport is próbált módszereket kifejleszteni arra, hogyan lehetne egy ennyire ritka sejttípust kiválogatni a szénakazalból. Ez már csak azért is nagyon jó lenne, mert a tumorsejtek rengeteget elárulnak a tumorról: onnan kezdve, hogy az létezik, odáig, hogy milyen szervben van, és hogy hogyan reagál a kezelésekre.
Vagyis ha sikerül ezeket kivonni a vérből, akkor pusztán egy vérvétellel, tehát egy minimálisan invazív beavatkozással lehet fontos információkat megtudni a tumorról, ami sok esetben jóval egyszerűbb, mint a daganaton biopsziát végezni, ha egyáltalán ismert, hogy hol van a daganat. Az egerekben a CTC-k megtalálása még nehezebb feladat, hiszen nekik összesen alig 1 milliliter vérük van. Vagyis ha ebből sikerül kimutatni a CTC-k jelenlétét, és nyomon követni azokat, akkor az emberben, és a tőle levett eleve nagyobb mintákban ez már jóval könnyebben mehet.
Manalis és kollégái az egerek kis vérmennyiségére tekintettel egy olyan rendszert terveztek, amellyel egy tumorbeteg egér vérét kivezették, és átáramoltatták egy másik, egészséges egérbe, miközben utóbbi vérét pedig egy másik csövön bevezették a beteg állatba. A rendszerbe két sejtszámlálót is beiktattak, mindegyik egérhez egyet. Utóbbi képes detektálni és kiszűrni a CTC-ket a vérből.
Ezt a rendszert használva egy órán át vizsgálták az egereket. A kutatás során úgy találták, hogy a három vizsgált ráktípus esetében nagyon hasonló volt a CTC-k felezési ideje a vérben (ez 40–250 másodperc között alakult). A CTC-k vérben aló megjelenése ugyanakkor jóval változatosabbnak mutatkozott. Míg a nagyon agresszíven áttéteket képző kissejtes tüdőrák óránként több mint 100 ezer CTC-t is képes levedleni magáról, és a vérbe juttatni, a nem kissejtes tüdőrák és a hasnyálmirigyrák esetében olykor óránként csak 60 sejt volt a jellemző.
Az új vizsgálat azért is nagyon érdekes, mert a korábbi hasonló kutatások során, amikor in vitro vizsgálták a CTC-k élettartamát a vérben, mindössze pár másodperces felezési időt kaptak, de úgy tűnik, hogy élő környezetben ezek a sejtek ennél jóval hosszabb ideig fennmaradnak. A kutatóknak azt is sikerült megmutatni, hogy a CTC-kel átáramoltatott egészséges egerekben később áttétek alakultak ki, és ehhez olykor mindössze pár ezer CTC is elég volt. A kissejtes tüdőrák CTC-i jellemzően az egészséges egerek májában váltották ki daganatok képződését, ahogy egyébként ez az eredetileg tumorbeteg egerekben is jellemző volt a másodlagosan megjelenő daganatokra.
Ez azért is izgalmas fejlemény, mert azt jelenti, hogy a kísérleti összeállítás ideális a tumorsejtek aktívan tartásához, így különösen alkalmas lehet arra, hogy gyakorlatilag valós körülmények között teszteljék rajta például a különböző kezelések hatásosságát. Mondjuk, hogy egy gyógyszer hogyan hat a CTC-k felezési idejére vagy képződési ütemére. A kutatók a következő fázisban másfajta tumorbetegségeket is terveznek hasonlóan tanulmányozni, köztük a vérrendszer érintő típusokat is.
Forrás: ipon.hu / news.mit.edu / nature.com