Az első Naprendszeren kívüli bolygó harminc évvel ezelőtti felfedezése óta több ezer exobolygót találtunk.

Először csak ,,csordogáltak” az új exobolygó-jelöltek, ekkor még minden egyes új bolygó híre bejárta a nemzetközi sajtót. A távcsövek fejlődésével aztán egyre gyakoribbak lettek az új felfedezések, majd a NASA exobolygó-vadász Kepler űrteleszkópjának 2009-es indításával már százával érkeztek az új jelöltek. A NASA exobolygó archívuma (Exoplanet Archive) pedig mostanra hivatalosan is átlépte az ötezredik exobolygó mérföldkövét.

Jessie Christiansen, a NASA Exoplanet Archive tudományos vezetője még emlékszik rá, amikor a 2000-es évek elején doktoranduszként alig száz ismert exobolygó volt az archívumban. Christiansen munkájának része, hogy a megerősített bolygókat felrögzíti a hivatalos katalógusba. Ahhoz, hogy egy bolygó hivatalosan is megerősített státuszt kaphasson, több követő mérést végeznek rajtuk, amiket referált folyóiratokban publikálnak.

Christiansen munkájának két fő része van, egyrészt vezeti az archívum tudományos csapatát (ami katalogizálja és karakterizálja az exobolygókat), emellett pedig saját maga is exobolygókat keres, illetve vizsgál. Ő maga is része volt annak a kutatócsoportnak, akiknek a felfedezésével átléptük a bűvös 5000-es számot. Az eredményeik, amikben a NASA K2 küldetés által felfedezett bolygókat validálják, a The Astronomical Journal tudományos folyóiratban fognak megjelenni.

Jessie Christiansen interjúját ITT olvashatják a Caltech munkatársaival.

Forrás: csillagaszat.hu / caltech.edu / jpl.nasa.gov