Egy tavaly felbocsátott katonai műholdpár sikeresen befejezte azt a kísérletet, amely a lézerek segítségével történő, műholdak közötti kommunikációt demonstrálta az űrben.

Még akkor is, amikor a magáncégek tömegesen állítanak Föld körüli pályára műholdakat, a kommunikációs technológia több mint hat évtizede többnyire változatlan maradt. Bár a kommunikációs sebesség jelentősen javult, egy műholdnak még mindig üzenetet kell küldenie egy földi állomásnak ahhoz, hogy kommunikálni tudjon egy másik műholddal. Ez a helyzet még akkor is, ha az csak néhány mérfölddel arrébb kering. A virginiai Restonban működő CACI International azon dolgozik, hogy ez megváltozzon, és most sikeresen mutatta be a műholdak közötti kapcsolatokat - számolt be az Interesting Engineering.

A CACI a CrossBeam optikai terminálokat telepít műholdakra, hogy lehetővé tegye a közöttük zajló optikai kommunikációt. A vállalat állítása szerint technológiája megoldja a műholdas keresztkapcsolatokat, valamint a kétirányú műholdas-földi kapcsolatokat olyan rendszerek segítségével, amelyek kevésbé bonyolultak, kisebb méretűek és súlyúak, kevesebb energiát használnak, és ezért olcsóbb az üzemeltetésük.

A CACI a Pentagon fejlett kutatásokkal foglalkozó ügynöksége, a DARPA és az Űrkutatási Fejlesztési Ügynökség, az SDA együttműködésével tavaly júniusban két, Able és Baker nevű, optikai terminálokkal felszerelt műholdat bocsátott fel - írta le a Gizmodo.

Az indítás szintén a Mandrake II program része volt, amelyet a Légierő Kutatási Laboratóriumának Űrjárművek Igazgatóságával (AFRL SV) együttműködve hajtanak végre. A Mandrake II program célja a műholdak optikai végberendezéseiben használt célzó-, elfogó- és követési algoritmusok értékelése.

Idén április 14-én a két műhold mintegy 100 kilométeres körzetben állította működésbe optikai termináljait, és több mint 40 percig kommunikáltak egymással. Infravörös lézerek segítségével több mint 200 gigabitnyi adatot kódoltak, majd sugároztak át a másik műhold vevőegységéhez, amely sikeresen fogadta az adatokat.

Bár a lézeres kommunikációt gyorsabbnak és biztonságosabbnak tartják a rádióhullámoknál, nem valószínű, hogy egyhamar optikai műholdas kommunikációra állna át a világ. A technológiát jelenleg is tesztelik védelmi célokra, és a Mandrake II program is része a nagyobb, a DARPA által vezetett Blackjack projektnek.

A Blackjack keretében egy 20 optikai kommunikációra képes műholdból álló konstellációt álítanak alacsony Föld körüli pályára, amely az űrben hálózatot alkot. Ez a hálózat kormányzati tulajdonban lesz, és az amerikai hadsereg bázisaival, érzékelőivel és fegyvereivel való összeköttetést szolgálja majd szerte a világon - jelentette a Gizmodo.

A Space News beszámolója szerint az SDA idén egy 20 műholdból álló "falka" felbocsátását tervezi, amelyet 2024-ig 126 műhold követ. Ezeket az űreszközöket a Lockheed Martin, a Northrop Grumman és a York Space fogja építeni, és optikai kommunikációt használnak majd egymás között, földi állomásokkal és légi platformokkal.

Forrás: computerworld.hu / interestingengineering.com