Vissza a videókhoz

2019.10.24.-i adás

4262 megtekintés



A Mindenszentek és Halottak napjáról kérdeztük városunk káplánját

A megdicsőült egyházra, a szentekre emlékezünk Mindenszentek ünnepén, Halottak napján pedig elhunyt szeretteinkről emlékezünk meg. Imádságot mondjunk, emlékezzünk, mert múlt nélkül nincs jelen. (Kovács József)

Hasonló videók

Bemutatkozik Komló új plébánosa (Dallos Tamás)
2021-04-12
3108 néző

Bemutatkozik Komló új plébánosa (Dallos Tamás)

- A járványhelyzet nagyon megnehezíti a személyes találkozást és bemutatkozást, ezért óriási lehetőség számomra hogy a médián keresztül is megtehetem - mondta Dallos Tamás, Komló új katolikus plébánosa. Az atya életútjáról mesél, március harmadikától pedig nagy örömmel fogadta a helyi lelkipásztori megbízatást. Az első szentmisén elmondta híveinek, hogy nyugodtan szólítsák meg ha találkoznak, hiszen még rengeteg az ismeretlen arc, maszkban pedig még nehezebb a felismerés.

Aktualitások a polgárőr szövetség életében (Deák Imre)
2020-10-29
2846 néző

Aktualitások a polgárőr szövetség életében (Deák Imre)

A rendőrséggel karöltve végzi a polgárőrség a Mindenszentek ünnepe során a temető forgalmi rendjének biztosítását. Az eddigi években rendbontás, rendkívüli esemény nem történt, az elnök bízik abban, hogy ez idén sem lesz másképp. A polgárőrök biztosítják a temetőnél a buszforgalom zavartalanságát, a parkolás szervezését a rendőrök irányításával. A szervezet létszáma évek óta száz körül stagnál, az elmúlt héten két új polgárőrt vett fel és oktatott Deák Imre. Jelenleg négy fő ifjú polgárőr erősíti a csapatot.

Húsvét ünnepe egy más megközelítésből (Dr. Kovács Éva)
2020-04-09
4732 néző

Húsvét ünnepe egy más megközelítésből (Dr. Kovács Éva)

Van akinek a hagyományőrzés, másnak a pihenés, családi program a Húsvét üzenete. A hívő embernek a változás, a Nagypéntektől a feltámadásig vezető út bejárása. A gyásztól a reménységig tereli híveit a Baptista Egyház is ezekben a nehéz napokban. A böjt időszaka nem csupán bizonyos ételektől való tartózkodást, hanem lelki megújulást jelent.


A húsvét fontossága a katolikus egyház életében (Kovács József)
2020-04-02
4295 néző

A húsvét fontossága a katolikus egyház életében (Kovács József)

Húsvétkor Krisztus feltámadását ünnepeljük, azt, hogy mi is eljutunk a mennyei Atya országába, van remény a halál után. Nyilvános szentmisék a járványra való tekintettel nincsenek, a technika segítségével jut el a szertartás a hívek otthonába.

A karácsonyról a református lelkésznővel (Görgey Etelka)
2019-12-26
3978 néző

A karácsonyról a református lelkésznővel (Görgey Etelka)

A karácsony azt jelenti, hogy lassítsunk, ne rohanjunk. Adjuk meg a családunknak, gyerekeinknek, barátainknak a meghittséget. Karácsony az is, mikor azokra is gondolunk, akiknek segítségre van szükségük.

Bemutatkozik városunk új református lelkésze (Görgey Etelka)
2019-11-14
6434 néző

Bemutatkozik városunk új református lelkésze (Görgey Etelka)

Jövőre várható a lelkészasszony beiktatása, aki Komlón született és visszatért szülővárosába. Húsz éve tart hittant és ugyanennyi ideje lelkész is. A környező falvakból is járnak hívek a gyülekezetbe. Templomuk felújítása most is folyamatban van.


Majdnem 100 éves a komlói baptista gyülekezet (Horváth László)
2019-07-29
5291 néző

Majdnem 100 éves a komlói baptista gyülekezet (Horváth László)

A lelkész a gyülekezet múltjáról mesél, a hatvanas években volt a taglétszám csúcson. A baptista felekezet a reformáció harmadik ágaként van jelen. Az őskeresztény elemek ebben a vallásban a legerőteljesebbek.

A húsvét és a baptizmus kapcsolata (Horváth László)
2019-04-22
5434 néző

A húsvét és a baptizmus kapcsolata (Horváth László)

Húsvét kapcsán a Nagyhét eseményeiről beszél a baptista lelkész. Igazán mi is történt ezekben az utolsó napokban. A közösség húsvétkor az ünnep mozzanatait eleveníti fel.