A vidéki társrendezvényekkel együtt összesen több mint 250 program várja az érdeklődőket a 16. Design Hét Budapest rendezvénysorozaton. A fesztivált idén a balti országok - Észtország, Lettország és Litvánia - díszvendégségével rendezik meg október 4. és 13. között - hangzott el az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Osvárt Judit, a Design Hét Budapest kurátora, a Magyar Formatervezési Tanács tagja elmondta: a szakmai rendezvényeken túl Budapesten mintegy 150 program várja az nagyközönséget, emellett Debrecenben, Egerben, Győrben, Pécsett, Sopronban és Veszprémben 100 rendezvényt tartanak.   

A változatos programok között kiállítások, workshopok, előadások, dizájntúrák várják a közönséget. A Nyitott Stúdiók program keretében pedig hagyományosan kreatívipari vállalkozások engednek betekintést kulisszáik mögé - közölte Osvárt Judit. A fesztivál fő célja a szemléletformáláson túl a tervezők és a vállalkozások közötti együttműködések ösztönzése és ezáltal a hazai dizájn-ökoszisztéma gazdasági szerepének erősítése.   

Osvárt Judit kiemelte: a Design Hét Budapest idei fő témája a flow, ami jól kifejezi a magyar kreatívipar állapotát. A szlogennel azt is üzenik: bárki elérheti a flow-élményt az alkotás folyamata során. Ennek érdekében számos közösségépítő eseményre kerül sor a Design Héten: lesznek workshopok, gyermekprogramok, társadalmi felelősségvállalásról szóló események, networking programok, kerekasztal-beszélgetések és designjóga is.   

Ismertetése szerint a fesztivál díszvendégei 2019-ben a balti országok. Mint mondta, a friss észt, lett és litván designeredményeket kiállításon és workshopokon mutatják be a szervezők.   

Fülöp József, az ITM kreatív iparért felelős miniszteri biztosa, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora azt hangsúlyozta, hogy a 21. század közepén olyan komplex kihívásokkal kell szembenézni, amikor a dizájn gazdaságélénkítő és életminőséget javító szerepe egyre nagyobb hangsúlyt kap. Hozzátette: a gyorsan változó környezetben fontos, hogy ne rövidtávú, profitorientált célokat, hanem a hosszabb távon fenntartható értékeket szem előtt tartó megoldások szülessenek, ebben a dizájnnak nagyon fontos szerepe van.   

Kiemelte: a dizájnerek szerepe sokat változott az elmúlt ötven évben, a 21. századra megszabadultak attól, hogy a megrendelők elvárásainak tegyenek eleget. "Ma már proaktívan látva a világ problémáit, nem várva a megrendelőkre, meg tudják fogalmazni azokat a válaszokat, amelyek a problémák megoldásához szükségesek, vagy maguk elkezdik láthatóvá tenni a problémákat" - hangsúlyozta.   

A Design Hét Budapest fesztiválhoz kapcsolódó partnerek - designstúdiók, műhelyek, múzeumok, oktatási intézmények, kulturális intézetek - idén is saját rendezvényeikkel várják a látogatókat. A programkínálatban való eligazodást a több száz helyszínen terjesztett programfüzet, valamint az esemény weboldala segíti.   

Az idén negyvenéves Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj átadására a rendezvénysorozat csütörtök esti ünnepélyes megnyitóján kerül sor. A díjazottak és a legkiemelkedőbb pályázók munkáiból nyíló, ingyenes kiállítás október 19-ig tekinthető meg a Hagyományok Házában.   

A Design Hét Budapest védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, szervezője a Magyar Formatervezési Tanács.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3802797

Jelenleg az oldalon

7
Online