Több mint egymilliárd forinttal károsította meg a költségvetést egy budapesti és zalaegerszegi lakosokból álló bűnszervezet fémkereskedelmen keresztül - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivője pénteken az MTI-vel.

Sárközi Alexandra közleményében az áll: a nyomozás adatai szerint egy 34 éves budapesti férfi irányította azokat a fővárosi cégeket, amelyek négymilliárd forintot meghaladó értékben, az áfa megfizetése nélkül szereztek be fémipari termékeket olasz és osztrák kohóktól, majd az árut Magyarországon már bruttó áron értékesítették. A kohóktól közvetlenül a végfelhasználókhoz leszállított árukat papíron szlovén, majd magyar gazdasági társaságokon keresztül többször átszámlázták.

Az átszámlázó szlovén és magyar cégek ügyvezetői a budapesti férfi bűntársai voltak, feladatuk kizárólag az áru átpapírozása volt, valós gazdasági tevékenységet nem végeztek és áfafizetési kötelezettségüknek sem tettek eleget.

A szóvivő hozzátette: a pénzügyi nyomozók a múlt heti, negyven helyszínen zajló, nyolc megyére kiterjedő akcióban kommandósok segítségével öt budapesti és két zalaegerszegi gyanúsítottat elfogtak és előállítottak. Őket és később öt társukat gyanúsítottként hallgatták ki bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt.

Több száz millió forint értékben lefoglalták az áfacsalásban érintett cégek teljes vagyonát, járműveket, gyártóberendezéseket, és zárolták a bankszámlákat - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 709 392 megtekintés

Videó: 48 922 689 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7026392

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh