A települési önkormányzatok és az egyházközségek mellett civil szervezetek is benyújthatják pályázataikat a Magyar falu program különböző kiírásaira - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Békés megyei Csabacsűdön, a helyi fejlesztések átadásán csütörtökön.

Gyopáros Alpár az esemény után az MTI-nek elmondta, az idén elindított, a kistelepüléseken élők életkörülményeinek javítására létrehozott Falusi civil alapban négy tevékenységi körre, ingatlanfejlesztésre, gépjárműbeszerzésre, kis értékű eszközfejlesztésre, vagy rendezvények megszervezésére nyújthatók be pályázatok.  

Erre a kiírásra augusztus 7-ig van lehetőségük pályázni a falusi civil szervezeteknek - tette hozzá.  

A kormánybiztos szólt arról is, hogy a kabinet döntése értelmében a faluprogram pályázati rendszere 40 milliárd forint többletforrással egészül ki, erre az összegre várhatóan a következő hetekben írják majd ki a pályázatokat.  

Gyopáros Alpár megjegyezte, a falusi fejlesztéseket, a mellékúthálózat rekonstrukcióját és a falusi csok alprogramját is magában foglaló Magyar falu program teljes keretösszege tavaly 150 milliárd forint volt, idén ez az összeg elérte a 200 milliárd forintot, jövőre pedig átlépheti a 250 milliárd forintot.  

Dankó Béla, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében arról beszélt, a kormány a pályázati források biztosításával szeretne lehetőséget teremteni a vidéki települések fejlesztésére és élhetőbbé tételére.  

Molnár József, az 1744 lelkes Csabacsűd Fidesz-KDNP-s polgármestere az eseményen elmondta, a faluprogram kiírási keretében 36,7 millió forintot nyert el a település. Négy nyertes pályázat révén az orvosi rendelő rekonstrukciójára csaknem 20 millió forintot, a művelődési ház felújítására több mint 12 millió forintot, a közösségi terek és az óvoda udvarának fejlesztésére pedig 4,2 millió forintot fordíthattak.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4559093

Jelenleg az oldalon

7
Online