Meghosszabbítja mobiltelefon készülékcsere támogatási programját jövő év március végéig a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, továbbá duplájára növeli a támogatások összegét, hogy az érintetteket ne érje hátrány a 3G-technológia kivezetése miatt - tájékoztatta az NMHH csütörtökön az MTI-t.

Azt írták, azok után, hogy májustól a kezdeményezés a 2G-s készülékekre is kiterjedt, július 18-ától az igénybe vehető támogatás az eddigi 20 ezer helyett 40 ezer forintra nő, miközben a választható telefonokra vonatkozó 120 ezer forintos felső értékhatár is megszűnik.   

Vári Péter, az NMHH főigazgató-helyettese a közlemény szerint elmondta, hogy a szolgáltatók eltérő ütemben végzik 3G-hálózataik kivezetését. A folyamatot legkorábban elindító Magyar Telekom június 30-ig teljesen leállította 3G hálózatát, a Vodafone és a Yettel pedig jövő év májusától kezdi meg a lekapcsolási folyamatot.    

Ahhoz, hogy a legfeljebb 3G-képes mobiltelefonnal rendelkezők továbbra is használhassák a mobilinternetet, fejlett, 4G- és 5G-képes mobiltelefonra kell váltaniuk; az NMHH programja ehhez nyújt támogatást. Azoknak, akik hanghívásra, sms-küldésre használják a készüléküket, nincs tennivalójuk, ezek a funkciók továbbra is működnek majd a 2G-hálózatokon - írta a hatóság a közleményében.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 060 333 megtekintés

Videó: 48 279 312 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6918534

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh