A zárva tartás alatt a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai a intézmény honlapján és közösségi média felületein számolnak be a kert lakóinak mindennapjairól - tájékoztatta a Fővárosi Állat- és Növénykert szerdán az MTI-t.

Közleményük szerint, ahogy a tavaszi bezárás során, most is arra készülnek az Állatkertben, hogy az interneten keresztül közvetítsék az állatkerti élményeket.  

Hanga Zoltán szóvivő elmondta: a következő hetekben a szokásosnál is több hírt, képes beszámolót és kisfilmet tesznek majd közzé az állatkert Youtube-csatornájánFacebook oldalán és weboldalán. Emellett rendszeresen készítenek és tesznek közzé majd olyan anyagokat, amelyekkel igyekeznek pótolni a tanulmányi csoportok állatkerti látogatásait és a zoopedagógiai foglalkozásokat.  

Az állatkert több kifutójánál is vannak webkamerák, ezeken keresztül az érdeklődők otthonról is megfigyelhetik az állatokat - tette hozzá Hanga Zoltán.  

Szerdától a koronavírus-világjárvány második hulláma miatt további intézkedésig minden magyarországi állatkert, így a a Fővárosi Állat- és Növénykert is zárva tart.  

Az előre megvásárolt jegyek és bérletek érvényességének idejét az újbóli megnyitás után annyi nappal fogják majd meghosszabbítani, ahány napig nem fogadhat látogatókat a városligeti intézmény.  

Az Állatkert idén már második alkalommal kénytelen bezárni a koronavírus-járvány miatt: tavasszal március 15-től május 19-ig, 66 napon át nem fogadhattak látogatókat. Ez az 1866 óta létező intézmény működésében komoly változást jelentett, hiszen ezt megelőzően 1994 tavasza óta minden nap nyitva állt a nagyközönség előtt, olyan pedig, hogy az Állatkert több mint egy hónapon át zárva volt, utoljára a második világháború idején fordult elő - idézik fel a közleményben.  

Bár az Állatkert szerdától átmenetileg nem fogad látogatókat, az intézmény a továbbiakban is működik. A szakemberek célja most is az, hogy az állatokról és a növényekről a zárt kapuk mögött is gondoskodjanak: a kertben élő kilencszáz különböző állatfaj több mint 10 ezer egyede, illetve a park növényei lehetőleg semmit ne érzékeljenek a rendkívüli helyzetből - írják.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 089 541 megtekintés

Videó: 48 319 088 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923394

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh