Sok fejlesztéssel, erős turisztikai szezonra készül a MÁV-Volán-csoport, a nyári menetrend bevezetésével tovább javul a Balaton vasúti és autóbuszos elérhetősége - mondta Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a vállalat keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A vasúti nyári menetrend június 19-én, szombaton indul, a Balaton térségében közlekedő autóbuszjáratok menetrendje is átalakul június 16-tól, így az ország számos pontjáról könnyebben elérhetővé válik a tó a nyári időszakban.  

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a sajtótájékoztatón elmondta, hogy harmadszor is elindul a Hol vagy, Kajla? elnevezésű turisztikai program, amellyel az alsó tagozatos diákok fedezhetik fel Magyarország természeti és kulturális értékeit.  

Június 16. és augusztus 31. között minden gyerek, aki felmutatja pecsétgyűjtő Kajla-útlevelét és diákigazolványát, díjmentesen utazhat a MÁV-Start, a Volánbusz és a GYSEV belföldi járatain, valamint a Bahart és a Mahart egyes hajójáratain. A gyerekkel lévő felnőtt kísérők is kedvezményt kapnak - hívta fel a figyelmet a kormányszóvivő.  

Szentkirályi Alexandra kitért arra, hogy a koronavírus-járvány a turisztikai ágazatot különösen megviselte. Mint mondta, a kormány, illetve a Magyar Turisztikai Ügynökség az elmúlt időszakban számos programot indított, sok támogatás, pályázat szolgálta azt a célt, hogy ebben a nehéz időszakban se álljanak le a fejlesztések. Ennek eredményeképpen 35 új szálloda épül, 14 ezer magánszálláshely, csaknem 600 panzió és 114 strand újul meg a vidéki Magyarországon - ismertette.  

A járvány előtti időszakban mintegy 400 ezer embernek, így 400 ezer magyar családnak jelentett a turisztikai szektor mindennapi megélhetést. A kormány azon dolgozik, hogy az ágazat a következő időszakban is legalább ilyen erős legyen - hangsúlyozta.  

A kormányszóvivő jelezte azt is, hogy bíztatóak a turisztikai adatok, a pünkösdi hosszú hétvégén a hazai szálláshelyeken 238 ezer éjszakát töltöttek el a vendégek, ami jelentősen meghaladta a tavalyi 150 ezret. Nagyon erős belföldi turisztikai szezonra készülhetnek a szolgáltatók, júliusra már 1,9 millió éjszakára érkezett foglalás - közölte.  

Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója egyebek mellett kiemelte: elkészült a villamosítás Székesfehérvár és Balatonfüred között, ennek köszönhetően csökken a menetidő, és csendesebb, környezetbarátabb szerelvények közlekedhetnek. A Balaton déli partjára új emeletes, KISS motorvonatok is indulnak, és a vidéki nagyvárosokból is kényelmesebben érhető el a tó. Ettől az évtől az éjjeli Bagolyvonatok az északi parton is biztosítják az éjszakába nyúló szórakozás után a vasúti utazás lehetőségét.  

A vezérigazgató felhívta a figyelmet, hogy az idei főszezoni időszakban forgalomba állítják az összes kerékpárszállításra alkalmas kocsit, de csúcsidőben megtelhetnek a kerékpáros kapacitások, ezért célszerű előre megváltani a jegyeket.  

Kerékgyártó József elmondta azt is, hogy a májusban a szegedi vonatokon bevezetett okosjegyet a nyári forgalomban kiterjesztik a balatoni vonatokra is, a kedvező árú jegyek korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre.  

Kameniczky Ákos, a Volánbusz Zrt. forgalmi és kereskedelmi igazgatója egyebek mellett ismertette, hogy a Volánbusz kínálata is jelentősen bővül. Új távolsági autóbuszjáratok indulnak a Balatonhoz például Salgótarjánból, Egerből, Gyöngyösről, Kiskunhalasról, Kiskőrösről, Dunaújvárosból, Paksról és Komlóról. A távolsági járatok mellett változik a tó környékén közlekedő autóbuszjáratok menetrendje, illetve a Balaton térségében a regionális autóbuszjáratok menetrendje is.  

Az igazgató hangsúlyozta, hogy az összehangolt menetrend, a megvalósított és a tervezett fejlesztések versenyképessé teszik a közösségi közlekedést az egyéni közlekedéssel szemben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 082 473 megtekintés

Videó: 48 312 846 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922503

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh