Az alkalmazottak 54 százaléka megfontolná, hogy állást váltson, ha nem nyújtanak számára rugalmas munkavégzést a veszélyhelyzet elmúltával - közölte az EY hétfőn az MTI-vel.

Az EY Work Reimagined Employee Survey kutatásban 16 264 dolgozóval készítettek felmérést 16 országban és 23 iparágban 2021 márciusában. A megkérdezettek több mint fele az Y-generációból (1980-2000 között születettek köréből) került ki. A válaszadók legalább 500 munkatársat foglalkoztató vállalatoknál dolgoznak.  

A kutatásból kiderült, hogy a távmunka az Y-generációnak vált be a leginkább, ugyanis az érintettek kétszer akkora valószínűséggel mondanának fel, ha teljes munkaidőben vissza kellene térniük az irodába, mint az úgynevezett veteránok vagy baby-boomerek (1940 és 1965 között születettek).  

A fluktuáció a menedzserek és a vezetők között lehet a legnagyobb, míg legkevésbé azok váltanának, akik már több mint 10 éve egy helyen dolgoznak. A maradás feltételét a technológia és a pénzügy területén kötik leginkább a rugalmas munkavégzéshez a dolgozók az EY felmérésre szerint.  

Arra is rámutattak, hogy a válaszadók 48 százaléka szerint a vállalati kultúra kedvező irányban változott a járványhelyzet alatt. A megkérdezettek 64 százaléka pedig úgy látja, hogy cégénél fejlettebb technológiai megoldásokra, például stabilabb videókonferencia programokra és gyorsabb internetelérésre lenne szükség.  

A közlemény idézte Farkas Margitot, az EY Személyügyi Tanácsadással foglalkozó területének partnerét, aki elmondta, egyre többen elvárják a cégüktől, hogy onnan és akkor dolgozhassanak, amikor szeretnének. A vállalatok vezetése előtt a nagy kihívás, hogyan hozzák összhangba a céges érdekeket és az egyéni igényeket, megőrizve versenyképességüket a munkaerőpiacon.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 084 909 megtekintés

Videó: 48 315 094 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922878

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh