Kétéves kampányba kezdtek a vízimentők a mentőmellény-viselésért - mondta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke egy balatonlellei sajtótájékoztatón.

Bagyó Sándor közölte: nem a jogszabályokban, hanem a fejekben kívánnak változást elérni, hogy kevesebben fulladjanak vízbe.  

A szervezet gyorsfelmérést végzett arról, hogy viselnek-e az emberek mentőmellényt, ha vízre szállnak. A több mint ötezer válaszoló 17 százaléka válaszolt csak igennel, ami elmarad a 21-22 százalékos világátlagtól - mondta.  

A kétéves kampány célja, hogy 30 százalékra emeljék ezt az arányt - közölte Bagyó Sándor.  

A kampány már a hétvégén megkezdték Gyenesdiás, Balatonakali és Alsóörs strandjain, ahol balesetmegelőzési tanácsokat adtak, mentőmellény-bemutatót tartottak és beszéltek a természetes vizek veszélyeiről.  

A kampányhoz 19 közismert ember csatlakozott mentőmellény-nagykövetnek, további 11-gyel még folynak tárgyalások, és az olimpiai csapat hazaérkezése után sportolókkal is bővülni fog a kör.  

A kampány részeként jövőre ingyenesen használható mentőmellényeket helyeznek el vízparti közterületeken, kikötőkben, parti sétányokon.  

Tóth Balázs, a kampány egyik ötletgazdája, a balatonlellei BL YachtClub vezetője is azt mondta, hogy nagyon kevesen viselnek mentőmellényt, sőt egyesek még a hajók levizsgáztatásához is csak kölcsönkérik azt.  

Zólyomi Zsolt vízimentő megdöbbentőnek nevezte, hogy az emberek mennyire nem érzik a veszélyt. Példaként említette, hogy sokan nem hallottak a Balaton medrében húzódó marásvonalakról, ahol váratlanul és hirtelen lesz mély a víz egy-egy szakaszon.  

A meglepetés erejével szokott hatni az is, ha a rendszeresen északi irányból fújó szél néha irányt vált, és kihívássá változik kievezni a déli partra - jegyezte meg.  

Tunyogi Bernadett színész, aki részt vett a Kék Szalagon, arra hívta fel a figyelmet, hogy a vitorlásversenyen mindenki viselt mentőmellényt. Példát lehetne venni a versenyzőkről, akik mentőmellényben is gond nélkül mozogtak a hajókon - tette hozzá.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 073 010 megtekintés

Videó: 48 301 288 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920848

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh