Osztálykirándulásoknak ad otthont a felújított zánkai Erzsébet-tábor május 4-től június 10-ig.

A balatoni táborozásra jelentkező iskolák 1-12. évfolyamos diákjai öt héten át - hétfőtől szerdáig, illetve szerdától péntekig tartó turnusokban - vehetnek részt a zánkai tábor mintegy 30 különféle programjában - közölte az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány szerdán az MTI-vel.   

A szervezők a táboroztatási programban biztosítják a szállást, a napi étkezéseket és az egészségügyi ellátást.    

Az elmúlt időszak felújításainak köszönhetően a zánkai tábor befogadóképessége jelentősen nőtt, így tavasszal már 17 ezer vendéget várnak.    

A háromnapos, kétéjszakás, tábori osztálykirándulásokon a szervező alapítvány sportprogramokat, koncerteket és színházi előadást, továbbá digitális kompetenciafejlesztő, környezetvédelmi és ismeretterjesztő, játékos foglalkozásokat is biztosít a diákoknak. Emellett lehetőség van sétahajózásra, íjászatra, túrázásra, sőt a diákok kipróbálhatják magukat a kalandparkban, illetve látogatást tehetnek a haditechnikai parkban is.    

A turnusok ideje alatt az iskolák is szervezhetnek kirándulásokat, így a környék látnivalóit is megismerhetik a gyermekek.    

A május 4-től június 10-ig tartó Erzsébet-táborokba kizárólag köznevelési intézmények jelentkezhetnek, így azok, akik tavasszal a Balatonnál szeretnének táborozni, a jelentkezéssel kapcsolatban az iskolájukhoz fordulhatnak.

Forrás: MTI / erzsebettaborok.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 637 876 megtekintés

Videó: 48 835 852 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7011428

Jelenleg az oldalon

12
Online

Interreg CE1013 REFREsh