A bankkonszolidálás folyamatos, miközben az árnyékbankokat nem tudják ellenőrizni - mondja Varga István közgazdász.

Nem beszélünk róla, de még mindig „tele vagyunk bankmentésekkel”, a bankkonszolidálás folyamatos, miközben órási árnyékbankok működnek a háttérben, amelyeket senki sem tud ellenőrizni – mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában Varga István közgazdász.

Már 2008 szeptemberében, a válság kitörésekor is elhangzott: át kell alakítani az adófizetők pénzéből megmentett bankokat, nehogy ott ragadjon a megsegítésükre fordított összeg – emlékeztetett a szakember, aki szerint azonban az akkori legnagyobb bróker „kilövése akkora zajjal járt", hogy mindenki pánikba esett, és ezt a helyzetet arra használták fel, hogy „az úgynevezett befektetési bankok bevonultak a kereskedelmi bankokba". Ezután indult meg „a sírás-rívás”, hogy a vissza nem fizethető adósságteher miatt meg kell menteni őket. Óriási trükköt hitt el a világ – fogalmazott Varga István.

A közgazdász kiemelte: a konszolidáció azóta is folyamatos, hiszen bár Európa „már az első ijedtségben" is 4500 milliárd eurót adott az adófizetők pénzéből a bankok megsegítésére, „azóta is tele vagyunk bankmentésekkel". Órási árnyékbankok vannak a háttérben, amelyeket senki nem tud ellenőrizni – folytatta a közgazdász, hozzátéve: a nagy mértékű spekuláció szintetikus pénzként mozog közöttük mindaddig, amíg a lakosság terhévé nem alakítják át.

Varga István kifejtette: Magyarországon az ilyen, nem átlátható gazdaság nagyobb, mint a látható. Éppen ezért egyetlen országnak sem szabadna megengednie a saját jogrendszerét kihasználó, abból kilógó intézmények működését – fűzte hozzá.

Az adás felvétele itt hallgatható meg: Kattintson ide...

Forrás: hirado.hu

Varga Istvánnal készült riportunkat itt tekinthetik meg:

Menekülési út a bankok devizacsapdájából 3. - Varga István interjú

Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3500636

Jelenleg az oldalon

1
Online