Az Európai Unióban Magyarország vezetheti be elsőként a genetikailag módosított szervezetek (GMO) köztermesztésének tagállami tiltását lehetővé tévő új szabályokat - mondta az MTI-nek pénteken Berlinben a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára.

Rácz András a GMO-mentes Európát! című nemzetközi konferencia után adott nyilatkozatában kiemelte, hogy a kormány az új uniós irányelv nemzeti jogba ültetése mellett arra is törekszik, hogy még az idén elkészüljön egy új címkézési rendszer, amelynek révén GMO-mentes jelöléssel lehet ellátni a szabályozásnak megfelelő húst, halat, tojást, tejet és mézet.

Egyebek között ilyen címkézési rendszerek kialakítását, majd ezek uniós egységbe szervezését sürgeti a pénteken véget ért konferencián elfogadott Berlini Nyilatkozat - mondta Rácz András, hangsúlyozva, hogy a dokumentum harmóniában van a magyar kormány "határozottan GMO-mentesség párti" politikájával, és a több mint 60 ország képviselőivel rendezett tanácskozás "méltó folytatása" volt az FM Hogyan maradjunk GMO-mentesek Európában? című áprilisi konferenciájának.

Az FM helyettes államtitkára rámutatott, hogy Magyarországon még az alaptörvényben is szerepel a GMO-mentesség célkitűzése, és az ügyben nemzeti egyetértés, pártpolitikai oldalakon átívelő konszenzus alakult ki. A kormány azonban ahhoz is hozzá kíván járulni, hogy minél több uniós tagország váljon GMO-mentes övezetté, ezért hirdette meg Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Szövetség a GMO-mentes Európáért kezdeményezést.

A berlini konferencia is szorosan kapcsolódik a magyar kormány törekvéseihez - tette hozzá Rácz András.

A több mint 400 résztvevővel - köztük kormányok, nemzetközi szervezetek, az Európai Bizottság, valamint szakmai és civil szervezetek képviselőivel és kutatókkal - kidolgozott Berlini Nyilatkozat elsőként az új uniós irányelv tagállami bevezetésének fontosságát hangsúlyozza.

A dokumentumban sürgetik azt is, hogy készüljön európai fehérjestratégia az EU-ba áramló génmanipulált szójától való nagyfokú függőség enyhítésére - ismertette a helyettes államtitkár.

A Berlini Nyilatkozat az EU és az Egyesült Államok között kötendő szabadkereskedelmi szerződésről - a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) nevű megállapodásról - szóló tárgyalásokkal kapcsolatban hangsúlyozza, hogy nem szabad veszélyeztetni a GMO-mentességért tett eddigi erőfeszítések eredményeit és a tagállami szabadságot - tette hozzá Rácz András.

Hangsúlyozta, hogy a kormány meggyőződése szerint a GMO-mentesség az egyetlen helyes út, mert csak így lehet a családok asztalára biztonságos és fenntartható módon megtermelt élelmiszert tenni, és megőrizni a magyar mezőgazdaság versenyképességét, valamint a természet sokszínűségét.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 726 724 megtekintés

Videó: 48 935 518 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028984

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh