Több mint 200 baranyai zenekedvelő felnőtt és gyermek vehet részt ingyen az Oscar-díjas Gustavo Santaolalla pécsi koncertjén pénteken, a Kodály Központban - közölte a Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ) kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint Magony András, a koncert producere egy mecénás jóvoltából különleges felajánlást tett: díjmentes részvételi lehetőséget biztosítanak a megyében több mint 200 olyan zenekedvelő és -művelő felnőttnek, gyereknek, aki egyébként nem juthatna el a nemzetközileg elismert művész koncertjére.   

"Gustavo Santaolallaról közismert, hogy nagyon szívesen zenél gyermekekkel. Számos olyan fellépése volt, ahol akár több száz gyermekkel muzsikált együtt. Mivel most első alkalommal jár Magyarországon, felmerült az ötlet, hogy egy ilyen különleges koncert is megvalósuljon" - idézte a kommüniké a producert. Mint írták, a program lebonyolítását Madaras Zoltán, a BMÖ közgyűlésének elnöke vállalta. "Felkértem a települési polgármestereket és zeneiskolákat, hogy segítsenek a megvalósításban" - mondta Madaras Zoltán a közlemény szerint, hozzátéve, hogy a BMÖ elkötelezett az értékőrzés és a kultúra támogatása mellett.   

Gustavo Santaolalla világszerte ünnepelt művész, a spanyol nyelvű latin-amerikai rock egyik megteremtője, a Bajofondo frontembere első alkalommal lép fel Magyarországon. A 80-as évek óta a nemzetközi zeneipar egyik legsikeresebb embere. Zenéjében a rock, pop, folk, new wave elemek keverednek afrikai és népszerű latin ritmusokkal. A 90-es évek végén kezdett el filmzenét komponálni a mexikói filmrendező, Alejandro González Inárritu felkérésére. A kortárs zeneszerző olyan világsikerű alkotások zenéit komponálta többek között, mint a Túl a barátságon, a Bábel, az Úton, a 21 gramm és a Meryl Streep főszereplésével bemutatott Augusztus Oklahomában.   

A pécsi est karmestere Csányi Valéria, vendége Gallusz Nikolett lesz. A programban a világsztár legismertebb filmzenéi, musicalslágerek valamint népszerű argentin tangók szerepelnek.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 070 091 megtekintés

Videó: 48 298 289 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920458

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh