Megállapodtak az Európai Unió tagországinak pénzügyminiszterei szerda éjjel azokban az új közös rendelkezésekben, amelyek életbe lépésük után szabályozni fogják a nehéz helyzetbe került bankok megsegítését.

A hétórás tárgyalás után Brüsszelben létrejött megállapodás fő célja, hogy levegye a mentőcsomagok finanszírozásának terhét az adófizetőkről, és a támogatások feladatát a banktulajdonosokra, a magánhitelezőikre és a nagy-betétesekre helyezze át. Ennek értelmében a bankok megmentésében a részvényeseknek és a 100 ezer eurónál nagyobb betéttel rendelkezőknek kell játszaniuk a főszerepet.

A megállapodás fontos lépés egy európai bankunió megteremtése felé, amely viszont kiemelt szerepet játszhat abban, hogy visszatérjen a bizalom a pénzügyi piacok és bankok működését illetően.

A bankbetét többé nem szent és sérthetetlen

Az új szabályozás szakítást jelent viszont azzal a tabuval, hogy a betétesek soha nem veszíthetik el megtakarításaikat. Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó Írország pénzügyminisztere korábban úgy fogalmazott: a 100 ezer euró alatti betét "szent és sérthetetlen", és a jövőben is az lesz, a tagállamok viszont egyetértettek abban, hogy a 100 ezer eurót meghaladó betétek bevonhatók a bank helyzetének rendezésébe, de csak ha minden más eszköz kimerült, a rendezési hierarchia legvégén.

Nagy lépés a pénzügyi stabilitás felé

A miniszteri szinten született egyezséget még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. Fontos jelzés az uniós tagországok állam- és kormányfőinek csütörtökön kezdődő találkozója előtt is, hiszen elmozdulást jelent a nemzetközi gazdasági válság leküzdésében.

A megállapodást a találkozó után nyilatkozva fontos lépésként méltatta Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter, a francia Pierre Moscovici pedig úgy vélte, az növelni fogja a pénzügyi stabilitást az EU-ban. Jeroen Dijsselbloem, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának holland vezetője úgy fogalmazott, a mostani döntést követően a pénzügyi ágazat nagymértékben felelős lesz azért, hogy megoldja saját problémáit.

Az új szabályok várhatóan 2018-ban lépnek életbe.

Forrás: privatbankar.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 712 397 megtekintés

Videó: 48 925 034 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7026942

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh