A mai napon ünnepélyes keretek között átadták a környékbeli gyerekeknek a pécsi Honvéd téren lévő felújított játszóteret. A munkát a Hauni Hungaria dolgozói októberi önkéntes napjukon kezdték el, most pedig a legnagyobb játékelem kicserélésével ért véget.

A Hauni Hungaria a város és a megye egyik legnagyobb munkaadójaként egyre növekvő szerepet vállal a helyi közösség támogatásában és a környezet szépítésében. Ez motiválta az önkéntes napok sorozatának elindítását – az idén két alkalommal több mint kétszáz haunis dolgozott városszerte kisebb-nagyobb projektekben. A helyszínek listáját a vállalat a munkatársak megkérdezésével állította össze, akik így saját lakókörnyezetük érdekében is dolgozhattak.

Így esett a választás a Honvéd téren lévő játszótérre is, ami a régi Kertvárosban, a Hauni gyártelepétől mindössze egyutcányira található. Októberben több tucat haunis kolléga dolgozott a kerítés és a játékelemek festésén és felújításán. A legnagyobb játszótéri elem azonban olyan rossz állapotban volt, hogy a Hauni a cseréje mellett döntött, természetesen vállalva ennek költségeit. A nemrég megérkezett és a helyszínen a Biokom Kft. munkatársainak segítségével felépített új játékot dr. Őri László alpolgármester és Katona Gábor ügyvezető közösen adták át a a közeli óvodába járó gyerekek közreműködésével.

„Ez a többféle elem kombinációjából álló, egyszerre akár tucatnyi gyerek számára is használható játék a Hauni Hungaria karácsonyi ajándéka az itt lakóknak. Reméljük, hogy sokaknak fog örömet okozni” -  mondta el az átadóünnepségen Katona Gábor ügyvezető. Hozzátéve, hogy jövőre is szeretnék folytatni a hagyományt és részben önkéntes munkával, részben pedig a közösség számára értékes tevékenységet folytató szervezetek támogatásával járulnak hozzá Pécs fejlődéséhez. Ennek különös apropót ad, hogy a vállalat 2019-ben ünnepli a pécsi gyártás 25. születésnapját, ezért emlékezetessé szeretnék tenni az évet.

A helyi gazdasági szereplők és a közösség együttműködésének fontosságát hangsúlyozta dr. Őri László alpolgármester. „Pécs csak profitálhat abból, ha az itt működő vállalkozások is pécsinek érzik magukat és készek tenni a városért. A Hauni Hungaria nálunk töltött negyedszázada kiváló példát mutat, amit reményeink szerint minél több cég fog majd követni, hogy közösen tegyék még élhetőbbé a várost” – összegzett az alpolgármester.

A Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. Pécs és Baranya megye egyik legnagyobb iparvállalata. 1994 óta stabil és állandó szereplője a helyi gazdaságnak. A német tulajdonú Körber csoportba tartozó Hauni a gépgyártás nemzetközi élvonalában van, a pécsi üzem magasan képzett munkatársai világszínvonalú berendezésekkel dolgoznak. A társaság folyamatosan növeli a foglalkoztatotti létszámot, elsősorban műszaki végzettségű szakmunkásokat és diplomásokat keresve.

Forrás: Hauni Hungaria Gépgyártó Kft.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3495191

Jelenleg az oldalon

8
Online