Több kisebb játszótér is elavult, hetet idén elbontanak. Amelyek megmaradnak, ott a balesetveszélyes eszközöket megjavítják. Cél, hogy minden városrészben egy nagyobb, a mai kor igényeinek mindenben megfelelő, korszerű és biztonságos játszótér épüljön.

Javításra, illetve elbontásra vár több játszótéri eszköz is a város több pontján – állapította meg egy nemrég befejeződött, a Városgondnokság által megrendelt, négyévenként kötelező felülvizsgálat. Mintegy 240 játékot ellenőriztek a szakemberek, összesen 47 komlói helyszínen.

Az eredmény: a megvizsgáltak közül 43 eszköz nem megfelelő, elbontásra vár, 147 pedig balesetveszélyes, így ezek javítása szükséges. Mindezek alapján a város döntése szerint az idei évben hét játszóteret megszüntetnek, elbontanak, és ezzel párhuzamosan a balesetveszélyesnek minősített hintákat, mászókákat rendbe hozzák.

Komlón évtizedekkel ezelőtt szinte minden háztömb mellé épültek kisebb játszóterek – ezek nagy része vált az idők során elavulttá, és ezek egy részétől kell most megválni. Jóllehet, a komlóiak közül sokan érzelmileg kötődnek a tömbök körüli létesítményekhez, hiszen ezek építésében részt vettek, fenntartásuk azonban a mai körülmények között már nem indokolt, idejét múlttá váltak ezek az eszközök, és nem nyújtanak kellő biztonságot.

Az önkormányzat célja, hogy minden városrészben legyen egy-egy nagyobb, a mai kor igényeinek megfelelő játszótér. Ez a nagyszabású program a belvárosi megépítésével indult, majd Körtvélyesben, Szilvásban is kialakítottak egyet-egyet, illetve Mecsekjánosiban is adott a lehetőség, de Kökönyös és Gesztenyés se marad ki a sorból. 

A Petőfi tér és környezete fejlesztésének részeként a Móricz és a Mikszáth utcák közötti területen is egy minden korosztály igényeit kielégítő, pihenésre és szórakozásra is alkalmas park épül, melynek átadására hamarosan sor kerül – hangsúlyozta Polics József, Komló polgármestere. A fejlesztések városszerte folytatódnak a jövőben is.

Forrás: Bama.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3493705

Jelenleg az oldalon

8
Online