Két hónapra bezár a pécsi székesegyház hétfőn a főhajót érintő felújítási munkálatok miatt - tájékoztatta a Pécsi Egyházmegye az MTI-t.

A közleményben azt írták, a székesegyház korábbi években végzett külső felújítása, majd a Dóm tér megújítása, teljes burkolatcseréje után a templombelső renoválása zajlik a jövő év végéig. Ennek része a belső restaurálás, amely magában foglalja a padok, fabútorok, valamint a fém tárgyak felújítását is, a falakon látható festmények helyreállítása mellett.   

Az altemplom és a templomtér megkopott padlóburkolatát is felújítják, majd a restaurálás befejezésekor a székesegyház kis orgonáit is. Kitértek arra: a kormányzati támogatásból megvalósuló beruházás olyan fázisba érkezett most, hogy nincs mód az épület látogatására két hónapon keresztül, így egyelőre októberben és novemberben zárva tart a hívők és a turisták előtt a székesegyház. A hétköznapi, valamint a szombat esti és a vasárnapi szentmiséket is a pécsi Széchenyi téri Belvárosi templomban tartják meg.   

A munkálatok teljes befejezéséig, 2020 decemberéig előfordulhatnak hasonló intézkedések - jelezte a katolikus egyházmegye.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 754 960 megtekintés

Videó: 48 954 030 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7032281

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh