Ünnepélyes külsőségek között – az alkotók és a sajtó munkatársai előtt – mutatták be a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület gondozásában megjelent „Múltunk a jelenben” című helytörténeti kiadványt.

A városháza épületében megtartott rendezvényen a komlói településtörténeti konferenciák húsz évét feldolgozó gyűjtemény elé Szarka Elemér egyesületi elnök mondott előszót, majd a szerkesztő Páll Lajos nyújtott betekintést az összefoglaló kiadvány megjelenésének hátterébe.

A Honismereti és Városszépítő Egyesület örökös elnöke kincsnek nevezte a két évtized óta összegyűlt anyagot, amit meg kellett örökíteni az utókor számára, de azt is hozzátette, hogy a munka folytatódik, a céljuk az, hogy a konferencia negyedszázados jubileumára újabb kiadvány jelenhessen meg.

Az önkormányzatot képviselő Kupás Tamás Levente alpolgármester értékes anyagnak nevezte az összeállítást, mert egyfelől gazdagabbá tette városunk kulturális életét, másfelől azoknak az embereknek a tudása áll mögötte, akik Komlóért szerettek volna tenni, akik városunk jó hírét akarták vinni a világnak.

A helytörténeti kiadvány, a jubileumi 20. és 21. településtörténeti konferenciák anyagán kívül két bibliográfiának is helyet adott. Egyrészt a húsz év alatt rendezett konferenciák témáit és előadóit, másrészt a Komlóról szóló helytörténeti kiadványok válogatott bibliográfiáját tekinthetik át benne az olvasók.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 710 533 megtekintés

Videó: 48 923 554 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7026614

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh