A hétvégén rendezték Mecsekpölöskén az egykori iskola megépítésének centenáriumi ünnepségét. A több mint 100 éves épületben megtartott misén dr. Udvardy György megyés püspök mondott imát.

Egykori diákok és tanítók, illetve azok leszármazottjai; Polics József, a térség országgyűlési képviselője, valamint a környék polgármesterei is részt vettek a száz éve épített mecsekpölöskei iskola épületének centenáriumi ünnepségén.

Az eseményen – a dr. Udvardy György megyés püspök által celebrált misét követően – emléktáblát avattak, melyet a lakosság állíttatott az iskola-kápolna 100 éves évfordulójára.

Papp István, Mecsekpölöske polgármestere elmondta, hogy a centenáriumi ünnepségre sikerült megújítaniuk az épületet. Saját forrásból kövezték le a feszületet körülölelő teret, és egyben az imaterem falai is megszépülhettek. Az előtérben pedig régi álom megvalósulásaként egy, a korabeli oktatást bemutató kiállítás kalauzolja a múltba a belépőket.

A ma imaházként működő ház 1980-ig fogadta a diákokat, azóta a település oktatási intézmény nélkül éli napjait. Az 1909-ben felépített iskolaépület különlegesnek számított, mivel egy kihajtható oltár tette kétfunkcióssá a tantermet.

Dr. Udvardy György püspök ünnepi gondolatai között, az élet helyének nevezte a templomot és az iskolát. Ennek szellemében a településen úgy gondolják, hogyha már nem is iskolaként, de a közösségi élet legfőbb színtereként gondozzák a százesztendős épületet.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 417 027 megtekintés

Videó: 51 253 256 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7341180

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh