Tizenharmadik alkalommal nyitotta meg kapuit városunkban a Komlóért Expo. Mint már annyiszor, idén is a Komlói Napok leglátogatottabb rendezvényének bizonyult a kiállítás.

Komló várossá nyilvánításának 60. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi rendezvénysorozat egyik kiemelkedő eseménye volt a Komlóért Expo,mely a megszokott helyszínen,a Városi Sportközpontban szeptember 2-4. között várta az érdeklődőket.

Ferenczy Tamás az esemény házigazdája,a Fair-Expo Kft. ügyvezető igazgatója elmondta,hogy az évfordulóra való tekintettel,a város támogatásának köszönhetően,lehetőségük volt arra,hogy a kiállítók költségeit jelentősen csökkentsék. Talán ennek is köszönhető,hogy a kiállítók között,a helyi vállalkozások, szolgáltatások,közüzemek,valamint a városban és a régióban működő hatóságok,pénzintézetek,kézművesek voltak nagyobb számban.

Az idei kiállítás díszvendége dr. Czomba Sándor,a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára volt,aki megnyitó gondolatai között megígérte,hogy kormányszinten megtesznek mindent annak érdekében,hogy a helyi kis-,és középvállalkozók minél több embert juttathassanak munkához,különös tekintettel a komlóihoz hasonló, leszakadó,hátrányos helyzetű térségekre. Ezzel párhuzamosan reményét fejezte ki,hogy belátható időn belül,egy dinamikusan fejlődő,a foglalkoztatásban is eredményeket elért Komlóról szólhatnak majd a híradások.

A kiállítást szintén megtekintő Polics József polgármester,országgyűlési képviselő örömmel nyugtázta,hogy az expo visszanyerte eredeti küldetését,ismét a helyi gazdasági élet egyik legfontosabb fórumává vált.

A díjtalanul látogatható rendezvényen -a térség gazdasági szereplői mellett,idén sem maradtak el a kulturális programok,mely mindhárom napon színes programot biztosítottak a rendezvény nagyszínpadán.

Ferenczy Tamás a kiállítás jövőjével kapcsolatban kijelentette,hogy a következő évben sem hiányzik majd az expo a Komlói Napok programjából,hiszen a város és vonzáskörzetének vállalkozói számára továbbra is fontos szempont,hogy legyen egy bemutatkozási lehetőségük a potenciális fogyasztók felé.

A 13. Komlóért Expo kísérő rendezvényei közül kiemelkedett a Megye Szépe Verseny,mely idén is sok érdeklődőt vonzott a sportközpontba. A nagyszínpadon bemutatkozott lányok közül tini kategóriában Tóth Zsófiát választotta a zsűri szépségkirálynőnek,második helyen Farkas Mercédesz, harmadikon Miltner Szandra végzett. A nagyérdemű Molnár Fannit közönségdíjjal jutalmazta.

A felnőttek versenyében Erdősi Eszter fejére került a korona,udvarhölgyeinek Schvab Dóra és Farkas Evelyn lettek. Schvab Dóra emellett egy különdíjat is hazavihetett.

Forrás: komlo.hu

A Megye Szépe 2011 versenyről készült riportunk itt látható: Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 47 717 417 megtekintés

Videó: 27 200 572 megtekintés

Látogatók

Összesen5105743

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh