Czomba Sándort és Bencsik Jánost követően Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságért Felelős államtitkára személyében újabb államtitkári látogatásra került sor Komlón.

Soltész Miklós, a sajtótájékoztatón elsőként a nyugdíjak kérdésére tért ki. Az államtitkár elmondta, a nehéz gazdasági környezet ellenére, a kormány ígéretével összhangban, a nyugdíjból élők a nyugdíj-kiegészítést még ebben a hónapban kézhez vehetik. Ez azt jelenti, hogy a havonkénti félszázalék kompenzációval, azaz 6 százalékkal emelt nyugdíjat kapnak a nyugdíjasok még novemberben. Jövőre pedig 4,2 %-os emeléssel számolhatnak. Ez vonatkozik a korhatár alatti nyugdíjasokra is.

A korábban föld alatt dolgozó bányászok rokkant-nyugdíjának elnevezése megváltozik, a következő évtől átmeneti bányászjáradékként szerepel majd a köztudatban.

Lényeges viszont – hívta fel a figyelmet az államtitkár -, hogy ugyanazok a szabályok, adott esetben emelések érvényesek rájuk is, mint a nyugdíjakra.

Fontos eleme a változásoknak, hogy emellett lehet munkát vállalni, de csak addig, míg a mindenkori minimálbér 18-szorosát el nem érik, mert attól fogva, abban az esztendőben fel kell függeszteni az ellátást, és csak a következő évtől indulhat újra a kifizetés.

A foglalkoztatás kifehérítését célzó szigorú szabály, hogy aki feketén dolgozik, azoknak visszamenőleg egy évre kell visszafizetniük a támogatást, és egyben megszűnik az ellátásuk.

Ez minden ellátást egyformán érint – legyen az civil nyugdíj, szolgálati nyugdíj, vagy bányászjáradék.

A munkahelyteremtéssel kapcsolatban az államtitkár kitért az állam szerepvállalására a térségben, hozzátéve, hogy remek partnerekre talált itt Komlón. Ennek bizonyítéka, hogy városunkban két állami tulajdonú cég is megkezdheti (megkezdhette) működését. Az irodai papírárut gyártó Főkefe két ütemben kétszáz embert fog foglalkoztatni, míg a varrodai tevékenységet folytató Kézmű száz embernek ad munkát. Kiemelt szempont, hogy olyan termékeket szeretnének előállítani, ami hosszútávú foglalkoztatást tesz lehetővé.

A szociális ellátások, segélyek rendszere is átalakul. Új elem, hogy nem csak pénzbeli támogatást kapnának a rászorulók, hanem természetbenit is. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény esetében akár ruhát, amit ügyes szervezéssel helyi vállalkozások készíthetnének. A természetbeni ellátás rendszere az általános iskolai étkeztetésre is kiterjed. Ennek értelmében az ingyenes étkeztetésben érdekelt konyháknak 40 km-es körzeten belülről kell beszerezniük az alapanyagok 40%-át, ezzel mintegy helyzetbe hozva a környékbeli települések mezőgazdasági egységeit.

Soltész Miklós a sajtótájékoztató végén jelentette be, hogy az Új Széchenyi Terv pályázatán mind a nagy állami vállalatok, mind a kisebb állami vállalkozások 4,9 milliárd forint értékű támogatást kapnak, mely a megváltozott munkaképességű, fogyatékos embereknek foglalkoztatását, felkészítését, továbbképzését segíti. Néhány hónap múlva pedig megjelenik egy ehhez kapcsolódó 4,7 milliárd keretösszegű pályázat, ami a magáncégeknek nyújt segítséget az előbbi munkavállalói kör foglalkoztatásának elősegítésére.

Polics József, Komló polgármestere a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a foglalkoztatás serkentése érdekében az önkormányzati rendeleteket úgy alakították át, hogy segíteni tudjanak a befektetni szándékozó cégeknek, hiszen létkérdés a foglalkoztatás bővítése Komlón.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó