Magyarország első fényfesztiválján 3 nap alatt 150 ingyenes program várja a Pécsre érkezőket! A nemzetközi fényfestő verseny döntősei és megannyi fényinstalláció, nagyszabású történelmi felvonulás, utcaszínház, cirkusz, koncert pezsdíti fel Pécs mediterrán utcáit július 1-3-án, a Zsolnay Fényfesztiválon.

A fesztivál két kiemelt fellépőjének koncertje is ingyenessé vált a szponzor Rádió 1 Pécs jóvoltából, így Natalie Imbruglia és Buika előadását is díjtalanul élvezhetik a fesztiválozók. A nem regisztrált látogatók beengedésére a helyszín létszámkorlátjának eléréséig van mód.

– Minden készen áll és izgatottan várjuk a fesztivál kezdetét, ugyanis meggyőződésem, hogy a résztvevők maradandó, akár életre szóló élményeket szerezhetnek ezen a valóban különlegességnek számító fesztiválon – mondta Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője.

Hangsúlyozta: hosszú távú kapcsolatépítésre törekszik egymással a Zsolnay Örökségkezelő NKft. és a Rádió 1 Pécs, az együttműködés célja, hogy még inkább kiszolgálják a pécsi közönség igényeit és erősítsék a két szervezet társadalmi szerepvállalását.

– A Rádió 1 Pécs örömmel támogatja a fesztivált, hiszen a két koncert ingyenessé válása egyfajta ajándék a hallgatóink számára, akik ráadásul egy nyereményjátékon is részt vehetnek. Tíz nyertes egy “meet&greet” találkozón közös szelfit is készíthet Natalie Imbrugliával – számolt be Fodor József, a Rádió 1 Pécs ügyvezető-tulajdonosa.

A fesztivál három napja során a belváros 24 helyszínét fantasztikus képzelettel megáldott médiaművészek szemkápráztató műalkotásai díszítik fel, statikus és mobil fényinstallációik, hagyományos épületvetítés, klasszikus és modern fényélmények világa hív kalandozásra.

A három nap során éjjel 21.30 és 01.00 között felragyog többek között a Barbakán, a Sétatér, a Janus Pannonius utca, a Széchenyi tér, a Színház tér, a Jókai tér és a Király utca több pontja is! A fényes produkciók csúcspontja a Zsolnay Light Art 3D nemzetközi fényfestő verseny döntője lesz, amire érkeztek alkotók többek között Mexikóból, Chiléből, Lengyelországból és Franciaországból is.

Pénteken és szombaton este a pécsi Székesegyház épületét megfestve mutatják be szemkápráztató produkciójukat, aminek különlegessége, hogy a bazilika oldalhajója mellett a tornyok felülete is vetítve lesz, így a látvány egészen egyedivé és monumentálissá válik.

Nagyszabású produkcióval indít július 1-jén este a Zsolnay Fényfesztivál cirkuszi helyszíne, a Széchenyi tér, ahol a Theater Tol 18 fős belga utcaszínházi-légtornász előadását láthatunk. A látványos bemutatón egy 60 tonnás daru is részt vesz, amely a szereplőket emeli a magasba. De számos további cirkuszi és utcaszínházi produkció látható a Jókai téren, a Színház téren és a Széchenyi téren is. A Sétatéren koncertekkel és utcazenei produkciókkal találkozhatunk, kiemelkedik közülük a máltai Tribali és az amerikai Brooklyn Gypsies.

A Szent István tértől, az Északi várfalsétányon át számos helyszínen valósággal megelevenedik a múlt: római katonák, pogány papnők és szertartások, ó- és középkori harcosok, Zrínyi serege, nagyszabású korabeli felvonulás és divatshow idézi meg Pécs közel kétezer éves történelmét. A Ferencesek utcájában Memi Pasával találkozhatnak, ahol kávészeánsz és rózsavizes frissítők kóstolója várja az érdeklődőket, míg a Barbakán várároknál törökkori végvári fegyverbemutatók és várostrom lesz látható.

Forrás: Pécsma

Fotók: Zsolnay Fényfesztivál

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó