Pénteken tartották hagyományos éves összejövetelüket a komlói Védőnői szolgálat szervezésében a helyi szoptatós anyukák. 1992 óta augusztusban van az Anyatejes Világnap, de a nyári szabadságolások miatt minden évben ősszel rendezik meg találkozójukat a védőnők és a kismamák.

A Közösségek Házában rendezett eseményre azok az anyukák kaptak meghívós emléklapot, akik legalább fél évig szoptatták, illetve szoptatják csecsemőjüket. A védőnők idén is szórakoztató programokkal készültek az eseményre.

A kötetlen, hangulatos délelőtti rendezvényt Polics József polgármester nyitotta meg, köszöntötte a résztvevőket.

Az esemény a természetes babatáplálás jegyében telt el, hiszen élete első évében a csecsemő legideálisabb tápláléka az anyatej.

A Kobak klub babahordozós tornát szervezett, a kismamák együtt mozoghattak a babákkal. Szó esett a megfelelő testtartásról a kengurus hordozás során.

Bárki részt vehetett kisbabájával a jótékony hatású babamasszázson, mely nemcsak ellazít, de gyógyít, frissít is.

Mindig nagy népszerűségnek örvend a Babusgató nevű játékos program, mely ölbeli játékokkal, versikékkel szórakoztatja a babákat.

Az összejövetelen vendégül látták az anyukákat és gyermekeiket is. Természetesen mint minden évben, apró ajándékoknak, idén fürdőjátékoknak örülhettek a kicsik.

Az eseményt többek között a Polgármesteri Hivatal, a Rieger Pékség, a Hipp bébiételek forgalmazója szponzorálta.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 075 215 megtekintés

Videó: 48 304 033 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921164

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh