A négyszázmilliós pályázati támogatásból a színházat és a közösségek házát is korszerűsítik.

Teljesen megújul a 48-as tér, a színházban és a közösségek házában is nagyszabású korszerűsítések valósulnak meg, emellett számos közösségépítő programot szerveznek 2020. év végéig – a helyi közösség fejlesztését célzó projektre 400 millió forint támogatást nyert a Területfejlesztési Operatív Program keretén belül az önkormányzati képviselet mellett civil szervezeteket és gazdasági szereplőket is tömörítő Komlóért Egyesület.

Mint azt Polics József, Komló polgármestere, az egyesület elnöke kiemelte, a pályázati támogatásból mintegy 207 millió forintot fordítanak infrastrukturális fejlesztésekre. Ennek részeként a 48-as teret a mai kor igényeinek mindenben megfelelő közösségi színtérré alakítják. Többek közt a helyi fiatalok régóta megfogalmazott igényeinek megfelelően egy gördeszkapályát hoznak létre a területen, és például okospadok is helyet kapnak majd a téren.

A színház színpadát is felújítják, korszerűsítik a hangtechnikát is, illetve a közösségek házának fejlesztése is része a projektnek. Mindemellett számos közösségépítő programot valósítanak meg az elkövetkezendő két év során – mindezekre 133 millió forintot szánnak. Négy kiemelt téma köré – összetartozás, egészségvédelem, környezetvédelem illetve közbiztonság és bűnmegelőzés – szerveződnek majd ezek az események. A támogatásból működtetési költségekre 60 millió forintot fordítanak.

Polics József kiemelte, a város a különféle rendezvények alkalmával sorra bizonyítja, mennyire összetartó a helyi közösség, a pályázati támogatás ennek erősítéséhez járul nagy mértékben hozzá.

A szabadidősport támogatását fontosnak tartja az önkormányzat, a 48-as térre tervezett gördeszkapálya is ezt a célt szolgálja. A szilvási KRESZ-park szabadtéri sportközponttá alakítása is egybevág a törekvéssel: ott is hamarosan hiánypótló beruházás indul. Kosárlabdára, kézilabdára és kispályás focira is alkalmas, rekortánborítású sportpálya épül. A 40-45 millió forintos fejlesztés 70%-át komlói cégek társasági adójából, illetve az önkormányzat saját keretéből finanszírozzák.

Forrás: Bama

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3224754

Jelenleg az oldalon

5
Online