A rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást a komlói bányászemlékmű tárgyainak megvásárlásával kapcsolatban. A határozatban leszögezték, az emlékmű darabjai a város és a bányászszakma kulturális örökségének részei, megvásárlásuk nem minősíthető hűtlen kezelésnek.

Egy évvel ezelőtt indult eljárás a komlói önkormányzat ellen a könyvtár épülete mögötti bányászemlékmű elemeinek megvásárlása miatt. A bezárt zobáki bányaüzemhez tartozó gépeket a város egy magánszemélytől vásárolta meg, szerződésben pontosan rögzített feltételekkel. Az eredeti megállapodás szerint tízéves ingyenes kölcsönidőszak után kellett volna a vételárat kifizetni, de a tulajdonos kérésére az adásvétel időpontját a felek előrehozták. A kollekcióért a város tízmillió forintot fizetett. Habár a szerződés szerint a vételár az éves inflációval növekedett volna, erről a tulajdonos végül – az előrehozott időpont miatt – lemondott.

Az adásvétel kapcsán hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya a napokban hozott, jogerős határozatával lezárta. A hatóság is megállapította, hogy ritka vagy teljesen egyedi gépekről van szó, amelyek a város és mecseki bányászat örökségének részét képezik. Az eredeti rendeltetésük szerint már nem használható és a piacon nem beszerezhető gépek ára műszaki vagy kereskedelmi paraméterek alapján nem határozható meg. Vagyis a magas eszmei értéket képviselő gyűjtemény megvásárlásakor az önkormányzat szabályosan járt el.

„A kívülállók számára ezek csak öreg, használhatatlan gépek, amelyeket ócskavas-árban kell mérni. Nekünk, komlóiaknak azonban a múltunk részei, a város virágkorának emlékei. Ezért fontos számunkra, hogy mindezt megőrizzük és a mai városlakóknak is bemutassuk. Természetesen örülünk a hatóság döntésének és bízom benne, hogy ezzel sikerült pontot tenni a bányászati hagyományaink szempontjából is méltatlan ügy végére” – mondta el Polics József polgármester.

Forrás: Komló Város Önkormányzata

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 089 554 megtekintés

Videó: 48 319 113 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923403

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh