Az 1898 és 1913 közötti Isztambult huszonöt térhatású fotón bemutató, egy hónapig látható kiállítás nyílt meg pénteken a pécsi Cella Septichora Látogatóközpontban.

A pécsi ókeresztény műemlékegyüttest összefogó intézményben látható tárlat megnyitóján Ahmet Akif Oktay, Törökország magyarországi nagykövete hangsúlyozta, hogy a baranyai megyeszékhely erős kulturális, tudományos és emberi kapcsolatokat ápol Törökországgal. Pécs és Isztambul 2010-ben közösen viselte az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet, és a kiállításnak köszönhetően a két város ismét találkozik egymással - mondta. Pécsről megjegyezte: országa szándéka, hogy a török emlékek felújításában támogassa a várost, egyúttal azt remélte, hogy minél több török turista látogat el a megyeszékhelyre.   

A kiállítást szervező Yunus Emre Intézet Budapesti Török Kulturális Központ igazgatója, Yakub Gul azt mondta: a tárlat az oszmán időkbe, történelmi utazásra vezeti vissza a látogatókat.     Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester a megnyitón arról beszélt, hogy egy különleges, nagy múltra visszatekintő, több ezer éves várost bemutató, nagyon speciális képanyag került Pécsre. A fotók ugyan több mint száz éve készültek, a rajtuk látható épületek azonban mai állapotukban is felismerhetőek - tette hozzá.    

Az MTI-nek eljuttatott írásos összefoglaló szerint Pécsen kiállított fotógráfiák eredetije egy úgynevezett sztereofénykép, amelyet az emberi szem állásának megfelelően két különböző szögből vettek fel. A képpár - írták - egy sztereoszkópnak nevezett speciális szerkezetben szemlélve térhatású képpé olvad össze. A Cella Septichorában látható sztereoképek digitális képfeldolgozás és az úgynevezett anaglif-eljárás segítségével sztereonéző készülék nélkül válnak háromdimenzióssá.    

A Bécs után a baranyai megyeszékhelyen látható kiállítás Felvinczi Sándor gyűjtő ötlete alapján készült.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 063 206 megtekintés

Videó: 48 285 030 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919280

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh