A Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) Titánium-évadot hirdetett a 2018/2019-es művészeti idényre - közölte a pécsi Kodály Központ rezidens zenekara szerdán az MTI-vel, az együttes pécsi sorozataira csütörtöktől vásárolhatóak meg a bérletek.

Mint írták, "a titánium állandóságát idéző alapokat, zenei ikonokat" mutat be a zenekar a következő szezonban. A Pécsett és vonzáskörzetében élők ismét négy bérletből választhatnak - tették hozzá.     A Pannonicum-bérlet koncertsorozata Béccsel és Mozarttal indul, majd mások mellett "Dvorák szenvedélyes művei" után Dél-Amerika egzotikus kultúrájának megidézésével zárul. A sorozat koncertjeit követő exkluzív, gasztronómiai és zenei csemegék kizárólag klubtagok számára lesznek elérhetőek - jelezték.    

A Kodály- és Breitner-bérletek nagyrészt azonos hangversenyeket kínálnak, azonban két-két koncertben eltérnek egymástól, azok mellé azonban további egy választható előadást kínál a zenekar.     A következő évad sorozatát Gustav Mahler A Titán című műve nyitja, a többi között Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét, Dvorák Újvilág szimfóniáját, Ravel a Boleróját is műsorra tűzik.    

A Musica Sacra-bérlet hangversenyein Verdi és Bach legkiemelkedőbb alkotásait élvezheti a közönség mások mellett Kolonits Klára vagy Cser Krisztián közreműködésével.     A jövő évad szólistái és karmesterei között Benjamin Schmid, Giovanni Guzzo és Benjamin Beilman hegedűművészek, Marie-Elisabeth Hecker csellista, Ingolf Wunder pianista, Howard Williams, Gilbert Varga, Eötvös Péter és Paolo Paroni dirigensek nevét említette az összegzés.    

A tájékoztatás szerint a PFZ bérletei személyesen a Kodály Központ jegypénztárában, online a jegymester.hu oldalon vásárolhatóak és hosszabbíthatóak meg.

Forrás: MTI

Fotók: Bublik Róbert

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3218799

Jelenleg az oldalon

6
Online