Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezték a kadét (U17) korosztály párbajtőr Magyar Kupa sorozatának első fordulóját, amely egyúttal korosztályos válogatóverseny is volt.

A Villa Complov SC-t Sulyok Bálint (a képen háttal) képviselte, aki a 43. helyet szerezte meg a 98 fős mezőnyben. A komlói vívó a csoportkörben négy győzelmet és két vereséget szerzett, majd a 64-es táblán 15-10 arányú vereséget szenvedett a Balaton Vívóklubot képviselő ellenfelétől. Sulyok két hét múlva, a következő Magyar Kupa fordulóban folytathatja a ranglista pontok gyűjtögetését. 

Csontos Gergely és Csontos-Kiss Zsuzsanna edzők: "Bálint öt éve vív, két éve versenyez. Ebben a két évben edzéseken folyamatosan fejlődött, amit azonban a versenyeken eddig nem sikerült kamatoztatnia, korábban rendre kiesett a csoportkörökben. Örülünk az előrelépésnek, reméljük a következő versenyeken sikerül stabilizálnia ezt a formáját." 

Az év komlói vívói - 13 éves a Komlói Vívás

Szeptember 26-án lett 13 éves a komlói vívás. 2005-ben ezen a napon kezdődtek el edzéseink, akkor még a KBSK futófolyosóján.

Az idei évtől ezen a napon megünnepeljük a komlói vívás napját azzal, hogy az előző idény legjobb vívóit jutalmazzuk, fegyvernemenként. A díjazottak személyéről az egyesületnél tevékenykedő edzők döntenek, a versenyeredmények, az edzésmunka és az idény során elért fejlődés szempontjai szerint.

A 2017-2018-as idény legjobbjai a kardvívók között Wilson-Tillinger Liam (balra), a párbajtőrözőknél Gálffy Gyula (jobbra) lettek, akik egy-egy, névre szóló üvegplakett mellett Szilágyi Áronról szóló könyvet is kaptak elismerésül. A 19 éves Gálffy Gyula tíz éve vív, ő a komlói vívócsoport rangidős tagja. Az elmúlt idény során 7. helyezést ért el az országos Diákolimpián a VI. korcsoportosok (U20) között, valamint bronzérmet szerzett az eszéki junior (U20) versenyen. Wilson-Tillinger Liam 13 éves, két éve vív, egy éve versenyez. Az elmúlt egy év során szorgalmas munkájának köszönhetően eljutott korosztályában a középmezőnyig. 

Forrás: Villa Complov SC

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 077 641 megtekintés

Videó: 48 306 519 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921451

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh