Immár 15. alkalommal találkoztak a túrakerékpárosok Pécsváradon a várban.

Fitten és üdén gyülekeztek hétfőn reggel 9 óra után a túrakerékpárosok a Városház téren. Már kora reggel előkerült a közelmúlt néhány anekdotája, és természetesen a bringák műszaki állapota, s az új KRESZ szabályok is téma volt indulás előtt. Majd elérkezett az indulás ideje, és szép kényelmes tempóban haladtunk úti célunk felé. Majd egy óra tekerés után érkeztünk meg Pécsváradra a kolostor várba. Amit a várról tudni érdemes: vármúzeum, étterem és szálloda is működik az István kori műemlék területén. Augusztusban pedig szabadtéri színjáték színesíti az ide érkezők élményeit. De kanyarodjunk vissza a találkozóra.

A találkozót dr. Novotny Iván főszervező nyitotta meg, aki köszöntötte a szép számmal megjelent drótszamarasokat. Majd Gászné Bősz Bernadett a várkapitánya intézett néhány szót hozzánk, mint a vár kapitánya. A beszédeket a Pécsváradi Ifjúsági Rézfúvós Zenekar előadása zárta. S mivel velünk tartott Szinyákovics Béla, a világjáró komlói bringás (járt többek közt Afrikában, és ellátogatott két keréken a mikuláshoz is), valamint Balogh János is, aki Erdélyben járt tavaly nyáron, ezért körülöttük többen érdeklődtek az út viszontagságairól.

Majd tovább haladtunk a Dombai Tóhoz, melyben ezúttal nem tudtunk fürdeni. A tópartján két büfé is üzemel, s lehetőség van vízi bicikli kölcsönzésére. Valamint szállás lehetőség is van a tó közelében. Miután megpihentünk elindultunk Hosszúheténybe, ahol az üvegkiállítást tekintettük meg először. Ahol a tárlat vezetője Bakóné Poór Gabriella mutatta be a közeli üveghuták egykori működését. Majd átkerekeztünk a tájházba. Az épület egy átalakult füstös konyhás házat reprezentál. A ház az 1860-as években épült. Bocz Árpád életének 35-40 évét mutatja be a ház, melyet a zengővidéki néprajzi tárgyak felkutatásának szentelte. A ház kocsiszínében egy „Röck” féle cséplőgép látható, mely üzemképes. A házban látható: tisztaszoba, konyha, és természetesen kézműves kiállítás is. A ház megtekintése után elbúcsúztunk pécsi barátainktól, s neki vágtunk a haza vezető útnak…

Ezt a túrát nem csak bringásoknak ajánlom, hanem családi kirándulásnak is. Érdemes ellátogatni valamennyi helyszínre családostul.

Forrás: Miki

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 735 991 megtekintés

Videó: 48 943 226 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7030269

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh