A cím jól jellemzi a komlói vívók előtt álló időszakot. Mivel a járványhelyzet miatt továbbra sem rendeznek nemzetközi versenyeket, így helyettük hazai versenyzési lehetőségeket biztosít a szakszövetség.

Ez kapóra is jön versenyzőinknek, mivel nagy szükségük van a minél nagyobb versenyrutin megszerzésére, amelyre most egy ideig minden hétvégén lehetőségük nyílik.

Ezúttal két fronton is harcoltak a komlói pengeforgatók Budapesten.

A párbajtőr kadét (U17) Magyar Kupa sorozat újabb állomásán, a Gerevich Aladár Sportcsarnokban három, a korosztálynál fiatalabb vívónk versenyzett fel.

A fiúk 120 fős mezőnyében Szabó Benedek (a képen háttal) a 76. helyen végzett. Benedek a csoportkörben öt asszójából kettőt megnyert, majd a táblán 15-8 arányban alulmaradt.

A lányoknál Gasparik Viktória egy győzelemmel a 95., Gál Hanna pedig, győzelem nélkül a 106. helyen végzett, 111 induló közül.

Az UTE vívótermében pedig a legifjabb kardozók ranglista pontszerző sorozata, a Gerevich-Kovács-Kárpáti Körverseny gyermek (U13) korosztályának viadala zajlott, szintén a Villa Complov SC egy vívójának részvételével.

Fábián Fanni nem szerzett győzelmet a csoportkörben, majd 10-6 arányban kikapott a táblán, így a 40 fős mezőny 34. helyén végzett.

Forrás: Villa Complov SC

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 47 829 661 megtekintés

Videó: 27 302 237 megtekintés

Látogatók

Összesen5112621

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh