Amerikai foci Komlón! Két lelkes fiatalnak köszönhetően új sportág kipróbálására és művelésére is van lehetőség a KBSK pálya fölötti egykori kutyafuttató helyén.

Karagity István csaknem 40 fiatalt állított maga mellé, hogy új őrületüknek hódolhassanak. A helyet egy vállalkozótól kapták meg használatra, ám további szponzorok segítségét várják. Néhány labdájuk és bójájuk van, ám felszerelésük nincs. A teljes öltözet ára egy főre több mint 120.000 Ft.

A fiatalok egyébként nemcsak magát a sportot kívánják művelni, hanem annak szellemiségét is magukévá szeretnék tenni. Ez azt jelenti, hogy évente több alkalommal is szerveznek olyan programokat, melyekkel másokon segítenek, illetve felhívatják a figyelmet egy adott dolog hasznosságára, fontosságára (pl véradás, mellrák szűrés, gyereknap stb.).

Már több civil szervezettel is felvették a kapcsolatot, ahol örömmel fogadták őket és kezdeményezéseiket. Aki kedvet érez mindezekben részt venni, az jelentkezhet a helyszínen kedden, csütörtökön 17 órától és vasárnaponként 14 órától. 18 év alattiaknak szülői beleegyező nyilatkozat szükséges. Lányokat is várnak, akik a pompon csapatot erősítik.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 067 834 megtekintés

Videó: 48 293 693 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920103

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh