A DÖKE saját rendezésében kerül sor 2011. december 04-én a Négy Évszak Futás kihagyhatatlan szezonzáró futására. Kezdés 10:00 órakor, vége 12:00 órakor, helyszíne pedig a KBSK-pálya.

Akiknek a négy forduló teljesítése után járó személyre szabott ajándék a cél, akaraterejükről és kitartásukról még egyszer számot kell adniuk.

Sőt, akik az összetett eredményt is szem előtt tartják, még versenytársaikra is figyelniük kell fél szemmel, hiszen mindössze ez a forduló maradt az időeredmény javításához.

Ez a program egyben DÖKE-Pontvadászatának záróállomása is, így sokaknak "kötelező" a részvétel, amennyiben szeretnének eddig elért fokozatukon javítani.

Ugyanakkor minden új indulót is szeretettel, kedvezményes nevezéssel, meleg teával és oklevéllel várunk, sőt a leggyorsabbak ezúttal is érmet vehetnek át az eredményhirdetésen.

Amennyiben hozol magaddal Valakit, aki még nem indult a Négy Évszak Futás korábbi állomásain, mindketten 300-300 forintért indulhattok a választott versenyszámokban!

Ragadd meg ezt a remek lehetőséget és ismerősödet, hogy minél többen fussunk együtt a Négy Évszak Futás záró fordulóján!

További részletek itt: Kattintson ide...

Forrás: doke.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 091 514 megtekintés

Videó: 48 320 243 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923533

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh