Vannak emberek, akik mostani világunkban sem hajlandóak panaszkodni, siránkozni. Inkább megragadják a lehetőséget és ott segítenek ahol örömmel várják a kezdeményezést. Csontos Gergely a Komlói vívás klub ügyvezetője Déván járt, hogy az itthon összegyűjtött adományok mellett átadhassa tudását, a vívósport szeretetét.

Böjte Csaba a gyermekotthon alapítója a tőle megszokott nyitottsággal és szeretettel fogadta az edzőt. A látogatás végén magától értetődött az elhatározás: Déván is módot fognak találni arra, hogy a gyermekotthon lakói űzhessék ezt a sportot.

Október 28. és 31. között a Dévai Szent Ferenc Alapítvány dévai gyermekotthonában járt a komlói vívók képviseletében Csontos Gergely edző, egyben a komlói klub ügyvezetője. A vívók és családjaik által küldött adományok átadása mellett a fő cél a vívás megismertetése volt az érdeklődő gyermekekkel.

A lelkes kis csapat tagjai két nap alatt három edzésen vettek részt. A rövid kurzus végén ki is próbálhatták a gyerekek az egymás elleni küzdelmet. Böjte Csaba ferences szerzetes, az alapítvány vezetője és Csontos Gergely egyetértettek abban, hogy a kezdeményezést mindenképpen folytatni kell, sőt, keresik annak lehetőségét, hogy helyi edző bevonásával rendszeressé válhassanak Déván az edzések.

Forrás: Sport Club Villa Complov

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 417 121 megtekintés

Videó: 51 253 295 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7341192

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh