Szabadtéri edzőpark és 200 méteres, rekortánborítású futópálya épül Komló körtvélyesi városrészében még idén ősszel. A közel 25 millió forintos beruházás egy sikeres önkormányzati pályázatnak köszönhetően indulhat el.

A komlói önkormányzat évek óta következetesen fejleszti a szabadtéri sportolási lehetőségeket a városban. A cél kettős, hiszen ezek a helyek a napi mozgás és az egészségmegőrzés segítése mellett az egy helyen élők találkozási pontjaként, közösségi térként is működnek. A KRESZ-parkban lévő, kifejezetten népszerű edzőpark után hamarosan megépül a következő, méghozzá Körtvélyes keleti, a Mecsekfalui út felőli oldalán.

A sportparkban szabadtéri edzőeszközök és egy 200 méteres, rekortánborítású futópálya készül majd el. Az építkezés szeptember végén indul a tereprendezéssel és a tervek szerint november első heteiben ér véget. A teljes költségvetés mintegy 25 millió forint, de egy sikeres pályázatnak köszönhetőn az önkormányzat kasszáját ennek legfeljebb csak a hatoda terheli. A város a Nemzeti Szabadidős-Egészség Sportpark Programhoz fordult támogatásért. A pozitív döntésnek köszönhetően az edzőpark költségeit teljes egészében, a futópályáét pedig 50%-ban a kormány állja. A kivitelezést is egy központi közbeszerzésen kiválasztott cég végzi nem csak Komlón, hanem más városokban is.

„A körtvélyesi mellett további két szabadtéri edzőparkot szeretnénk építeni Sikondára és Kökönyösbe. Az ezekre beadott pályázataink egyelőre elbírálás alatt vannak, de pozitív döntésben bizakodunk” – beszélt a jövőről Polics József polgármester. „Úgy gondolom, egy igazán élhető városban szükség van arra, hogy mindenki a lakóhelyéhez közel tudjon sportolni. Ezért saját költségen biztosítjuk a körtvélyesi helyszín akadálymentes megközelítését és természetesen magát a sportparkot is ingyenesen használhatják a komlóiak” – tette hozzá a polgármester.

Forrás: Komló Város Önkormányzat

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 096 739 megtekintés

Videó: 48 322 703 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923815

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh