Egy fluoreszcens fényt használó módszerrel nagyon korai stádiumban kiszűrhető lehet a diabétesz és egyes szívproblémák is.

A Gröningeni Egyetem kutatói és kollégáik által kifejlesztett technikával a jelenleg alkalmazott módszereknél sokkal gyorsabban és egyszerűbben lehet diagnosztizálni egyes betegségeket, ami lehetővé teheti, hogy sokkal több embert megvizsgáljanak, és a korai fázisban elcsípjék a kórképeket, hogy időben elkezdődhessen a kezelés.

A módszer azon alapul, hogy a vérben és más testfolyadékokban található glükóz hajlamos véletlenszerűen különféle fehérjékhez tapadni a bőrben és más szövetekben. A glikáció folyamán kóros vércukorszint esetén annyira nagy mennyiségben keletkeznek úgynevezett fehérje glikációs végtermékek (AGE), hogy sokkal merevebbé teszik a szöveteket, köztük az erek falát is, ami magas vérnyomás kialakulásához vezet.

Ezek a végtermékek ahogy öregszünk, maguktól is egyre inkább felhalmozódnak a szövetekben, de a cukorbetegek esetében a folyamat jelentősen felgyorsul már rögtön a kezdetek kezdetén is, így ennek észlelése révén a korai szakaszban is lehetséges felállítani a diagnózist. És pontosan ezt, az AGE-szintet méri az új fejlesztés: egy holland cég, a Diagnoptics kifejlesztett egy AGE-olvasót, amely fluoreszcens fénnyel világítja meg a bőrt, és a visszaverődő fényből képes megállapítani a glikáció szintjét, a glikált proteinek ugyanis másként verik vissza ezeket a hullámhosszakat, mint a nem glikáltak.

Azt pedig, hogy a mért szintekből mire lehet következtetni, Wolffenbuttel és csapata dolgozta ki. A kutatók egy 30 éves, átfogó öregedésvizsgálat keretében 70 ezer fő esetében mértek AGE-szintet, majd nyomon követték, mi történik az egyes alanyokkal. Négy évvel később a korábban magas AGE-szinttel bíró betegek esetében szignifikánsan magasabb volt a cukorbeteg és szívbeteg páciensek száma.

A fejlesztés a kutatók reményei szerint idővel populációszintű szűrővizsgálatok megvalósítására is alkalmas lehet. Wolffenbuttel elképzelése szerint a tesztet nem is kellene feltétlenül egészségügyi környezetben elvégezni, hanem akár a szupermarketekben felállított standoknál is gyorsan megvizsgálhatnák a vásárlókat, és azokat, akik veszélyeztetettnek tűnnek a teszt alapján, gyorsan szakorvoshoz irányíthatnák.

Forrás: ipon.hu / newscientist.com / link.springer.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 074 609 megtekintés

Videó: 48 303 408 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921083

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh