A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezetői február 21-én aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében Munkácsy Mihály Golgota című festménye jogilag is a Déri Múzeum kezelésébe került - közölte múzeum pénteken az MTI-vel.

A közleményben emlékeztetnek: a Golgotát a magyar állam 2018. december 20-án nettó 3 milliárd forintért megvásárolta. A műalkotás birtokátruházására másnap, december 21-én került sor a Déri Múzeumban. A vásárlás tényét 2019. január 9-én Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be az Országház Munkácsy-termében tartott sajtótájékoztatón.   

A múzeumot a Golgota vagyonkezelésére Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára 2019. május 24-i levelében jelölte ki. A festmény vagyonkezelésbe adását ezt követő a múzeum igazgatója, Angi János kezdeményezte az MNV Zrt-nél. Azzal, hogy az erről szóló szerződést mindkét fél aláírta, a folyamat jogi értelemben lezárult - hangsúlyozzák a közleményben.   

A Golgota megvásárlásával rendeződött a Munkácsy-trilógia tulajdoni viszonya. Mindhárom festmény - a Krisztus Pilátus előtt, az Ecce Homo és a Golgota - a magyar állam tulajdonában van, a műalkotásokat pedig hosszú távon a debreceni Déri Múzeumban láthatja a közönség.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 084 509 megtekintés

Videó: 48 314 878 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922849

Jelenleg az oldalon

12
Online

Interreg CE1013 REFREsh