Patkányokon végzett kísérletek alapján a joghurtban található baktériumok a sérülés helyén alkalmazva felgyorsítják a csont összeforrását és a műtét utáni fertőzéseket is segítenek megelőzni.

Amikor valaki olyan súlyos törést szenved, ami műtét helyreállítást igényel, az orvosok gyakran fém implantátumokat használnak, hogy a csont megfelelően forrjon össze. A legtöbbször ez a fémdarab bent is marad, a gyógyulás során beleépült a csontba. Egy kínai kutatócsoport azt vizsgálta, hogyan lehetne ezt a procedúrát felgyorsítani, és rájöttek, hogy ha a joghurt baktériumával, a Lactobacillus caseivel vonják be az implantátumot, gyorsabb gyógyulást érhetnek el.

A baktériumfajról régóta ismert, hogy segíti az immunrendszer működését, és olyan körülményeket tud teremteni, amelyek – például a belekben – kedveznek a szövetek regenerálódásának, csonttörések kapcsán azonban még sosem használták. A laktobacillusok ráadásul más kórokozókat elpusztító hatóanyagokat is termelnek, így a fertőzések egy részének is hatékonyan útját állják.

A módszer vizsgálatához a kutatók titán implantátumokat vontak be bakteriális filmmel, majd ezekkel rögzítették három patkány törött sípcsontját. Három rágcsáló esetében pedig bevonat nélküli implantátumokat használtak, ezek képezték a kontrollcsoportot. Négy hét eltelével a bevonatos implantátumot kapott állatokban 27 százalékos csontszövetnövekedést figyeltek meg, míg a másik csoportban 16 százalékos volt a gyarapodás, ami azt jelenti, hogy a baktériumokkal is kezelt törés gyorsabban forrt össze.

A vizsgálatok során az is kiderült, hogy a bevont implantátumokról 12 órán belül eltűnik az egyéb fertőző ágensek 99,9 százaléka, köztük az olyan veszélyes fertőzések is, mint a meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA). A felfedezés újabb bizonyítékkal támasztja alá, hogy a laktobacillusok azon túl, hogy fontos szerepet játszanak a bélflóra egészségének helyreállításában, más területeken is hatékonyan hasznosíthatók a gyógyászatban, például probiotikus bevonatú implantátumok formájában.

Forrás: ipon.hu / newscientist.com / advances.sciencemag.org

Interreg CE1013 REFREsh

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4831577

Jelenleg az oldalon

2
Online