A Graboplast Padlógyártó Zrt. az általa kifejlesztett különleges önfertőtlenítő padlóburkolatával nyerte el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Innovációs Díját a 29. Innovációs Nagydíj Pályázaton - tájékoztatta a kamara kedden az MTI-t.

A közleményben megjegyezték: a győri cég világújdonsága az első olyan önfertőtlenítő padlóburkolat, amely vegyszerek használata nélkül tünteti el a kórokozókat. Az innovatív bevonat kettős védelmi rendszere - nanoezüst- és titándioxid-részecskék - szórt fényben aktivizálódik, hogy lebontsa a szerves szennyező anyagokat - magyarázták. 

A pályázatot 2020-ban a Magyar Innovációs Szövetség a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) főtámogatásával hirdette meg; idén összesen 9 különböző innovációs díjat ítélt oda a 24-tagú bírálóbizottság a tavalyi év legkiemelkedőbb hazai innovációinak elismerésére.  

Pakucs János, a Magyar Innovációs Nagydíj rendszer alapítója és jelenleg is szervezője a közlemény szerint kijelentette: a vállalati innovációs tevékenység a múlt évben jelentősen, közel 50 százalékkal növekedett, ami döntően a hazai innovációs irányítórendszer átalakításának, kormányzati szintre emelésének és az állami kutatási-fejlesztési források jelentős növekedésének eredménye.  

Sebők Katalin, az NKFIH elnökhelyettese szintén a közleményben kiemelte: Magyarország innovációs teljesítménye folyamatosan javul, az Európai Innovációs Eredménytábla alapján Magyarország összesített mutatója a tavalyi 73-as értékről 76-ra emelkedett. A hivatal célja, hogy lehetőséget biztosítson az innovációs szereplők számára, többek között pályázati források révén, melyre idén 182 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre - fűzte hozzá.  

Dunai Péter, az MKIK főtitkára a közleményben elmondta: nagy öröm számukra, hogy a mai hightech világban egy ilyen hagyományos, de annál jelentősebb termék nyerte el a kamara innovációs díját. A Graboplast innovációja a tekintetben is kiemelkedő, hogy gyorsan reagált a pandémia által generált higiéniai problémára - hangsúlyozta.  

A 2020. évi Magyar Innovációs Nagydíjat a Richter Gedeon Nyrt. nyerte el a Terrosa új bioszimiláris magyar gyógyszer megalkotásáért. Elismerésben részesült továbbá többek között az Additive Manufacturing Technologies Hungary Kft., a TEQBALL Kft. és a Femmetex Hungary Kft. is.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 47 892 892 megtekintés

Videó: 27 350 869 megtekintés

Látogatók

Összesen5116533

Jelenleg az oldalon

12
Online

Interreg CE1013 REFREsh