A terhességük idején túlsúlyos vagy elhízott anyák gyermekeinél nagyobb a kockázata annak, hogy felnőtt korukban bélrák alakuljon ki náluk - állapította meg egy amerikai kutatás 18 ezer ember egészségi állapotát követve.

Az eredmények magyarázattal szolgálnak arra is, hogy az olyan fejlett térségekben, mint Európa, miért nő a bélrák előfordulása a fiatalabb felnőttek körében.   

A nők elhízását korábban is összefüggésbe hozták gyermekeik egészségi problémáival. Egyes tanulmányok szerint a teherbeeséskor túlsúlyos nők gyermekeinél nagyobb a kockázatuk a súlyos születési rendellenességeknek.   

A kutatók most azt mutatták ki, hogy a terhességük idején túlsúlyos vagy elhízott nők felnőtt utódainál nagyobb a bélrák kockázata, mint a sovány vagy egészséges testsúlyú anyák gyermekeinél.    

A tanulmány szerint az anyák elhízásának gyakorisága az 1960-as évek óta mintegy hatszorosára nőtt, és a következő évtizedekben megfigyelhető a korai stádiumban jelentkező bélrákos esetek megszaporodása.   

Az amerikai kutatók a Gut című folyóiratban számoltak be arról, hogyan elemezték a kaliforniai Oaklandben 1959 és 1966 között terhesgondozásban részesült nők adatait, a terhességüket megelőző hat hónaptól a szülésig az orvosi dokumentációjukból nyert információkból.   

A kutatócsoport ezután több mint 18 ezer gyermek egészségi állapotát követte nyomon 2019-ig, és a felnőtté válás után kialakult bélrákos eseteket vizsgálták.   

Az eredmények alapján a gyermekek közül 68-nál felnőttként bélrák alakult ki, és a diagnózisok felét még azelőtt állították fel, hogy az illető elérte volna az 50. életévét. A bélrákos esetek 20 százalékának családjában korábban előfordult ez a betegség.   

A faji és etnikai hovatartozás figyelembevétele után a kutatócsoport megállapította, hogy a terhességük alatt elhízott nők felnőtt utódainál körülbelül 2,5-szer nagyobb volt a bélrák kialakulásának kockázata, mint a sovány vagy egészséges testsúlyú anyák gyermekeinél, és valamivel kisebb kockázatnövekedést tapasztaltak a terhességük alatt túlsúlyos nők felnőtt utódainál.   

A túlsúlyosság vagy elhízás köztudottan növeli a bélrák kockázatát, a brit rákkutató szervezet, a Cancer Research UK szerint az esetek 11 százalékát okozza. Korábbi tanulmányok azt is megállapították, hogy az elhízott szülők gyermekei nagyobb valószínűséggel lesznek elhízottak, mint a többi gyermek.   

Az amerikai kutatócsoport azonban azt is gyanítja, hogy az anyaméhben jelentkező hatások fontos szerepet játszhatnak a bélrák kockázatának kialakulásában. A lehetséges mechanizmusok közül a kutatók szerint az anyaméhben kapott tápanyagok tartós változásokat eredményezhetnek az étvágyszabályozásban, az anyagcserében, valamint a testzsír szerkezetében és működésében.    

A kutatók emellett azt is megemlítették, hogy az anyai elhízást korábban olyan változásokkal hozták összefüggésbe, amelyek a gyermek energia-anyagcseréjében részt vevő számos gént befolyásolnak. Az anya túlzott inzulinszintjének és magas glükózszintjének is lehet hatása a gyermekek egészségére - írták.

Forrás: MTI / theguardian.com / gut.bmj.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 48 835 198 megtekintés

Videó: 28 140 391 megtekintés

Látogatók

Összesen5174216

Jelenleg az oldalon

19
Online

Interreg CE1013 REFREsh