Jótékonysági céllal rendezik meg Magyarország első Nemzetközi Töltött Káposzta Fesztiválját, amelyen a gasztronómiai programok mellett koncertekkel, színházi előadásokkal, kézművesvásárral és lovasbemutatókkal is várják az érdeklődőket március 25-27. között Simonpusztán.

A szervezők közleménye szerint az Érd mellett található Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban szervezett fesztiválon mindenki megmutathatja főzőtudományát és részt vehet a főzőversenyen is, amelyre magánszemélyek, cégek és éttermek jelentkezését egyaránt várják. A fesztiválon megválasztják az Év Töltött Káposztáját, napközben pedig sétalovaglás, íjászat, istállólátogatás és állatsimogató is várja az érdeklődőket.  

Azt írták, a nevezési díjakból befolyt teljes összeget a magyarországi Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve felajánlják adományként rászoruló alapítványoknak.  

István Gábor, a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ vezetője a közleményben kiemelte, szeretnének példát mutatni, és felhívni a figyelmet arra, mennyire fontos a közösség ereje a rászorulók és szervezetek támogatásában.  

"Szeretnénk, ha nem csak határon innen, de határon túlról is érkeznének versenyzők, honfitársak, hogy közösen mérettessük meg nagymamáink vagy éppen egy jóbarátunk receptjét" - tette hozzá István Gábor.  

A versenyen való részvétel korlátozott férőhelyes. Bővebb információk az ingyenes programról a nemzetkozitoltottkaposztafesztival.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 713 624 megtekintés

Videó: 48 926 069 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7027178

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh