A következő négy évben is folytatódhat a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) az a kutatómunka, amelyet az elmúlt években huszonöt kutatócsoport száz szakembere végzett az agy működését és betegségeit érintően - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

A PTE közleménye szerint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Tématerületi Kiválósági Programja 1,49 milliárd forintos keretéből tudományokon átívelve folytatódhat az emberi agy működését, betegségeit érintő kutatások.   

Dóczi Tamást, a PTE idegsebész professzorát, a projekt vezetőjét idézve jelezték: az agy működésének megértése és betegségeinek gyógyítása korunk legnagyobb tudományos kihívásai közé tartozik, a huszonöt kutatócsoport az új programban éppen ezért a korábbi kutatások teljeskörű megvalósítására, illetve új kutatási célpontok kijelölésére törekszik.   

A kutatók - egyebek mellett - szeretnék a korábbiaknál jobban megismerni és megérteni az agy fejlődését, öregedését, vizsgálják az érzékszervektől érkező, illetve az emlékezettel kapcsolatos információk agyi feldolgozását, továbbá a szerv rendellenességei, betegségei kezelését segítő terápiák kidolgozását támogatnák.   

A kutatásokban a PTE idegtudományi centruma, az orvosi, a természettudományi és a gyógyszerésztudományi kar, a klinika és a Szentágothai János kutatóközpont munkatársai vesznek részt.

Forrás: MTI

Fotó: UnivPécs

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 417 104 megtekintés

Videó: 51 253 285 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7341191

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh