Nagyon sokan próbálták megtéveszteni, riogatni az adósokat azóta, hogy egyre nagyobb számban születnek meg a semmis szerződésekről szóló bírósági ítéletek.

Azt próbálják bemagyarázni az adósoknak, hogy a „deviza alapú”, „deviza nyilvántartású/elszámolású” kölcsönök semmissé nyilvánítása esetén a jelen devizaárfolyam alkalmazásával kell majd elszámolni a bankkal.

Több civil érdekvédő szervezet és csoportosulás ezzel ellentétben, már a kezdetektől azt állítja, hogy semmis szerződés esetén a folyósított forintot kell a kölcsön összegének tekinteni, melyből le kell vonni az adós által már befizetett összegeket.

Ezen összegekre járhat a banknak és az adósnak a Ptk. 301. § alapján a jegybanki alapkamattal megegyező késedelmi kamat, amennyiben a bíróság ezt megítéli.

Az így kapott összegeket egymásból kivonva, kapjuk meg az adós fennmaradó tartozását.

Gépjármű kölcsönök esetén könnyen előfordulhat, hogy az adós helyett bizony a bank fog tartozni az elszámolás végén.

Sajnos a civilek nem tudták állításuk helyességét igazolni. EDDIG!

De 2013. február 20.-án a Fővárosi Törvényszék másodfokú jogerős ítéletében kimondta a következőket:

… A perbeli szerződés egyedi részében az ügylet jellegéről mindösszesen annyi található hogy devizanem CHF.….

...a szerződés a semmissége folytán semmilyen joghatás kiváltására nem alkalmas...

...A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy az alperes az érvénytelen szerződés alapján 2005. május 2. napján a felperes részére 4,516.740 Ft-ot folyósított...

… A felperes 2005. július 8 - 2010. augusztus 5. napja között összesen 4,564.423 Ft-ot fizetett meg...

MAJD KÖVETKEZIK EGY FORINT ÉRTÉKEKET TARTALMAZÓ ELSZÁMOLÁSI TÁBLÁZAT, CHF-RŐL, ÁRFOLYAM EMELKEDÉSRŐL SZÓ SEM ESIK!

Az elszámolásból kitűnik, hogy a közel 4,5 millió forintra a banknak a bíróság szerint összesen megközelítőleg 800.000 forintnyi kamat jár 5 évre....

Az ítélet többek között itt is elolvasható, letölthető:

Kattintson ide...

Forrás: hitelesmagyar.com Kattintson ide...

Kapcsolódó riportunkban Dr. Damm Andrea a devizahitelekről és azok hátteréről beszél: Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 287 832 megtekintés

Videó: 51 169 187 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7323961

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh