A gyerekeket otthonukban megfigyelő videokamerák után az angol kormány most a „rasszista” óvodásoknak akar életre szóló leckét tanítani.

Az óvodai pedagógusok Nagy-Britanniában több ezer gyereket minősítettek rasszistának triviális homokozóbeli veszekedések alapján.

A tavalyi év során összesen 20 000 tizenegy év alatti kisgyerek került a gyűlölet-bűncselekményeket rögzítő listára, legtöbbjük a „buzi” vagy hasonló szavak használata miatt. A listára került gyerekek némelyike éppen hogy betöltötte a három éves kort.

Az egyik gyerek azért került a listára, mert „brokkoli-fejűnek” hívta társát, míg egy másik esetben a gyerek azt mondta a tanárnak, hogy „ez a feladat olyan buzis.”

Egy másik esetben két veszekedő óvodást azért jelentett tanáruk, mert egy radír feletti vitában az egyik „buzinak” a másik „leszbikusnak” hívta a másikat.

Az iskolák kötelesek az ilyen kifejezéseket használó gyerekeket jelenteni a hatóságoknak, akik minden esetet rögzítenek. Bár az angol Oktatási Minisztérium azt ígérte csökkenteni fogják a felesleges aktagyártást, az ilyen esetek kezelésére semmilyen útmutatás nem létezik.

Eddig összesen 34 000 kisgyereket minősítettek fanatikusnak az iskolai erőszak visszaszorítása érdekében hozott törvény alapján. Az iskola listát vezet a vétkes gyerekekről, a rögzített vétségeket pedig továbbíthatja a gyerek következő iskolájába.

Amikor egy leendő munkaadó vagy egyetem kér referenciát a diákról, az iskola ezeket a jelentéktelen vétségeket is feltüntetheti a gyerek lapján, egy életre megnehezítve számára a boldogulást.

Adrian Hart, a Manisfesto Club aktivistája felszólította a kormányt, hogy vonja vissza az iskolák jelentési kötelezettségét. „A gyerekeknek időre van szüksége, hogy megtanulják az egyes szavak jelentését, anélkül, hogy a hatóságoktól kellene tartaniuk. Ezek a szabályok helytelenül avatkoznak a gyerekek tanulási folyamatába, szociális fejlődésébe és hátráltatják a tanárokat abban, hogy tényleg megtaníthassák nekik mi helyes és mi nem,” nyilatkozta.

„Óriási különbség van a rasszizmus és az óvodai csúfolódás között.”

„Hozzátenném, hogy az iskoláknak is lehetne egy kis esze és pedagógiai ítélőképessége, hogy a legtöbb ilyen helyzetet hatósági feljelentés nélkül kezelni tudjon.”

Forrás: idokjelei.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 063 996 megtekintés

Videó: 48 286 239 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919400

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh